Az amerikai szupertehetség maratoni csatában kiejtette Babost

Vágólapra másolva!
2019.08.30. 00:26
null
A 15 éves Gauff maratoni csatában verte meg Babost (Fotó: AFP)
Babos Tímea nem jutott be a US Open 3. fordulójába, mivel a második körben a 15 éves Cori Gaufftól maratoni meccsen, döntő szettben kikapott.

 

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES,
2. FORDULÓ

Gauff (amerikai)–Babos (magyar) 6:2, 4:6, 6:4

ÖSSZEFOGLALÓ

Babos Tímea első mérkőzését vívta Cori Gauff ellen a US Open második fordulójában – igaz, a 15 esztendős amerikai szupertehetség gyakorlatilag mindenkivel szemben így van ezzel, hiszen Wimbledonban játszotta első Grand Slam-főtábláját egyesben, ahol rögtön a nyolcaddöntőig jutott, így azóta óriási felhajtás kíséri a fellépéseit.

Gauff a New York-i rajton az orosz Anasztaszija Potapovát győzte le nagy csatában, három játszmában, míg az MTK teniszezője a spanyol Carla Suárez Navarro ellen 6:2-re nyerte meg az első szettet, majd riválisa hátsérülése miatt feladta a küzdelmet. Csütörtöki hír, hogy Suárez Navarrót 40 ezer dollárra büntették amiatt, mert nem százszázalékosan állt ki az első fordulóra.

Babos és Gauff párharcát a kiemelt, esti műsorsávban rendezték meg, ám a 19 órás kezdés ellenére meleg, párás időjárás fogadta a teniszezőket. Mindketten idegesen kezdtek, és elveszítették első adogatójátékukat – a Louis Armstrong Stadionban egyébként nem volt félelmetes a hangulat, eleve az első szett közepén kezdtek sokan lenni a lelátón, és csak akkor volt nagyobb ünneplés, ha Gauff szebb labdamenetet nyert meg.

Márpedig az amerikai nyert szép pontokat, mert korához képest elképesztően erős és gyors, ami megnehezítette Babos dolgát, aki ráadásul sokat is hibázott. 3:2 után került először brékelőnybe az amerikai, majd 5:2-nél ismét élt a fogadóelőnyével, így 37 perc alatt 6:2-vel húzta be a játékrészt. Babos 11 nyerő mellett 17 ki nem kényszerített hibát ütött, különösen tenyeressel rontott sokat, Gauffnál ez a statisztika 4 és 7, tehát a fiatal amerikai volt a passzívabb, de a stabilabb is – pont az ellentétét játszotta a Potapova elleni találkozójához képest.

Gauff láthatóan nagy önbizalmat merített az első játszmából, mert a másodikat rögtön egy semmivel hozott szervagémmel kezdte. Az amerikai 3:3-ig volt ennyire stabil adogatóként, de aztán Babos brékelni tudott, majd 5:4-nél, „idegenben” állhatott oda adogatni azért, hogy kiharcolja a döntő szettet. Sikerült! Az egyetlen versenyben maradt egyesbeli főtáblásunk 43 perc alatt egyenlített: csupán 7 ki nem kényszerített hibát ütött 11 nyerő mellett, míg Gauff esetében 14–14-nél állt meg a számláló (4:6).

Babos Tímea nagy lehetőségeket szalasztott el a döntő szettben (Fotó: AFP)
Babos Tímea nagy lehetőségeket szalasztott el a döntő szettben (Fotó: AFP)

 

A harmadik játszmában rögtön két bréklabdával indított Babos, de két jó szervával az amerikai hárított, aztán megszerezte a vezetést. A játékrész nehézsége az volt, hogy a magyar játékosnak kellett hátrányban adogatnia, tehát nagyobb volt a nyomás rajta. A mérkőzés egyre elképesztőbb labdameneteket hozott, a közönség is egyre hangosabban szurkolt, a szomszédban, az Arthur Ashe Stadion kivetítője előtt pedig megtelt a tér a szurkolókkal.

Babos 2:2-nél megint fogadóelőnyhöz jutott, ám Gauff ásszal hárította. Aztán ismét – az amerikai kőkemény labdamenet végén, remek tenyeressel egyenlített. A magyar játékos a sokadik rövidítését ütötte hiába – 3:2 az amerikainak.

Babos 4:3-as hátrányban új labdákkal szerválhatott, de egy kettős hiba miatt amerikai riválisa két bréklabdához jutott, ám Babos hárította azokat. 5:4-nél viszont, amikor a meccsben maradásért adogatott, Gauff továbbjutásért érő labdához jutott egy újabb elképesztő labdamenet végén, egy fonákütést pedig Babos rosszul talált el, a hálóban landolt a labda, így a 15 éves amerikai jutott tovább a torna talán legjobb női párharcának végén: 2 óra 22 perc után 6:2, 4:6, 6:4 lett a vége.

Babos Tímeának maradt még feladata New Yorkban, hiszen a francia Kristina Mladenoviccsal alkotott kettősük a női párosok versenyének első kiemeltje.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik