Oszaka jól dokumentáltan nem boldog (Fotó: AFP)

 

Az előző fordulóban a Babos Tímeát a 2. körben nagy csatában búcsúztató, 15 éves Cori Gauffot legyőző címvédő Oszaka Naomi korántsem kezdte jól a svájci Belinda Bencic elleni mérkőzését: rögtön az első adogatójátékát elbukta.

Persze, ha valaki ismeri kettejük közös múltját, az kevésbé találhatja meglepőnek ezt, Bencic mérlege ugyanis pozitív a nála fél évvel ifjabb, 21 éves japán ellen: eddigi négy mérkőzésükből háromszor a svájci diadalmaskodott. Aztán az sem elhanyagolható szempont, hogy Bencic játék nélkül jutott a legjobb 16 közé, Anett Kontaveit ugyanis visszalépett az előző fordulóban, azaz a svájci jóval pihentebb volt ellenfelénél.

Oszaka ugyan Bencic 2:1-es vezetésénél visszabrékelt, és innentől 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor a szlovák származású játékos ismét elvette ellenfele adogatását, és ez már elég is volt a játszma megnyeréséhez.

A második játszmában még úgy sem  tobzódtak a bréklabdák, mint az elsőben: 2:2-nél Bencicnek volt egy lehetősége – egy az addigiakhoz képest meglepő játék végén –, semmire vette el Oszaka adogatását, s mint kiderült, ez elég is volt a címvédő kiejtéséhez.

Oszaka vereségével az is eldőlt, hogy a jövő héttől minden valószínűség szerint ismét az ausztrál Ashleigh Barty áll majd a világranglista élén, míg a japán visszaesik a második helyet elfoglaló Karolína Plísková mögé, a harmadik helyre.

A négy közé jutásért Bencic a német Julia Görgest három szettben, 6:7 (5–7), 7:5, 6:3-ra legyőző horvát Donna Vekic ellen lép pályára.

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Bencic (svájci, 13.)–Oszaka (japán, 1.) 7:5, 6:4
Vekic (horvát, 23.)–Görges (német, 26.) 6:7 (5–7), 7:5, 6:3

FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Berrettini (olasz, 24.)–Rubljov (orosz) 6:1, 6:4, 7:6
Schwartzman (argentin, 20.)–A. Zverev (német, 6.) 3:6, 6:2, 6:4, 6:3