US Open: Babos Tímea egy szett után jutott a második körbe

KLEIN RON, HARMATH ÁKOSKLEIN RON, HARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2019.08.28. 00:56
null
Babos 47 perc alatt jutott tovább (Fotó: Klein Ron)
Váratlanul gyorsan véget ért Babos Tímea első mérkőzése a US Open főtábláján, miután spanyol ellenfele, Carla Suárez Navarro a 6:2-re elvesztett első játszmát követően sérülésre hivatkozva feladta a további küzdelmet. Babosra az amerikai szuper tehetség, az orosz tinit, Anasztaszija Potapovát legyőző Cori Gauff vár a 2. fordulóban, a legjobb 64 között.

 

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Babos Tímea–Carla Suárez Navarro (spanyol, 28.) 6:2 – a második játszma előtt Suárez Navarro sérülés miatt feladta

Babos Tímea ötödször találkozott Carla Suárez Navarróval, és eddig mindannyiszor a spanyol nyert. Igaz, egyrészt ebből háromszor csupán óriási csatában, másrészt honfitársa, Lara Arruabarrena is ilyen statisztikával lépett pályára a US Open selejtezőjének 2. fordulójában, mégis Babos győzött két játszmában.

Most még ennyire sem volt szükség a New York-i viadal főtáblájának első körében, mert a verseny 28. kiemeltjeként Suárez Navarro 47 perc után, a 6:2-re elbukott első szettet követően feladta a küzdelmet.

A 30 éves játékos sérülésekkel küzdött az elmúlt hetekben, nem is tűnt úgy, hogy jól érzi magát a bőrében, de ehhez kellett az is, hogy Babos végig agresszívan teniszezzen, levegőt se engedjen ellenfelének.

Az MTK teniszezője legutóbb az Australian Openen kezdett GS-főtáblán egyesben, a Roland Garroson szerencsés vesztesként került fel a selejtezőből, míg Wimbledonban nem jutott a legjobb 128 közé.

A US Openen remek játékkal, három győztes mérkőzéssel verekedte fel magát a főtáblára, az említett Arruabarrena mellett a japán Nara Kurumi és az amerikai Varvara Lepchenko ellen is nyert.

Hogy kivel folytatja a 2. fordulóban, a mérkőzését követően még nem lehetett tudni, hiszen a második legnagyobb pályán, a Louis Armstrong Stadiumban még tartott az amerikai Cori Gauff és az orosz Anasztaszija Potapova összecsapása – szűk egy órával később azonban kiderült, a Wimbledonban berobbant amerikai tinédzser ellen játszik Babos, aki Fucsovics Márton hétfői búcsúját követően egyesben az egyetlen magyar főtáblás.

Babos legutóbb a 2016-os US Openen került Grand Slam-tornán a harmadik fordulóba – egy újabb sikerrel megint New Yorkban léphet a legjobb 32 közé. Ezzel az is eldőlt, hogy Babos Tímea idén február után visszakerül a világranglista első 100 helyezettje közé – jelenleg 90. helyen áll a pontokat folyamatosan monitorozó élő ranglistán.

JÁTSZMÁRÓL JÁTSZMÁRA

Ezzel élő közvetítésünknek vége, köszönjük a figyelmüket!

A második játszma már nem kezdődik el, a spanyol sérülés miatt feladja! Babos Tímea ezzel pályafutása során harmadszor jutott túl a US Open 1. fordulóján!

1. JÁTSZMA

8. JÁTÉK – SUÁREZ NAVARRO ADOGAT 5:2

Suárezé az első pont, megint jól megfuttatta Babost. Majd még egyszer eljátssza ugyanezt a spanyol, 30:0. Babos szépít jó fogadása után 30:15. Kettős hibával egyenlít a magyar lány, 30:30. Suárez a hálóba üt, 30:40, játszmalabda! Jó tenyeressel hárítja a spanyol. Remek fogadás Babostól, Suárez mozdulni sem tudott rá, ismét fogadóelőny. Ez a bréklabda sem jött össze, széleset ütött Babos. Harmadik játszmalabda, miután hosszút üt Suárez. Ezt egy röptével hárítja, 40:40.Egy jó tenyeressel elküldi Babost a jobb sarokba Suárez, majd a hálótól befejezi a pontot, adogatóelőny. Nem sokáig… Egyenlő. Babos ritörnje rossz, előny Suáreznél. Babos a hálóhoz bejőve egálra ment. Egy remek egyenessel pedig a 4. játszmalabdájához jut! Megvan! Kiváló fonák fogadására Suárez mozdulni sem tudott, 6:2-re Babosé az első játszma!

7. JÁTÉK – BABOS ADOGAT 4:2

Babos jó szerváját Suárez még jobban fogadja, 0:15. Újabb hálóban landoló labda Babostól, 0:30. Egy ász, és utána hatalmas ordítással tör ki a feszültség a magyar lányból. 15:30. Suárez két bréklabdához jut egy jó tenyeres kereszt után. Az első hárítva, ásszal, 30:40. A második is, hosszút üt a spanyol. Újabb ász! Adogatóelőny. Remek szerva, a spanyol alig tudja a pályára fogadni, Babos viszont hosszút üt fej fölül. Egyenlő. Viszont ez nem szegi kedvét, hamar ismét előnybe került. A spanyol ekkor nagyon megfuttatja, ismét egál. Suárez egyenese hosszú, a 10. ki nem kényszerített hibája volt tenyeressel, adogatóelőny! Ezt már megcsinálja Babos: Suárez ütése a hálóban landol, 5:2!

6. JÁTÉK – SUÁREZ NAVARRO ADOGAT 4:1

Ász értékű szervával kezd a spanyol, 15:0, és azzal is folytatja, 30:0. Babos megüti 10. ki nem kényszerített hibáját, 40:0. Végül hosszúra fogadja a spanyol újabb szerváját, 4:2.

5. JÁTÉK – BABOS ADOGAT 4:0

Suárez tenyerese a pályán kívül landol, 15:0. Parádés fonák fogadással egyenlít a spanyol, 15 egál. Ásszal felérő szerva Babostól, 30:15. Kettős hiba Babosnál, már a harmadik, 30:30. Babos bejön a hálóhoz, onnan finoman rövidít, a spanyol azonban befutja és megpróbálja átemelni, de nem jár sikerrel, a magyar lány szépen pöttyinti a labdát az üres térfélre, 40:30. Suárez szép tenyeresére Babos nem mozdult, egyenlő. Egy jó nyerő ütéssel előny Babosnál, de a spanyol tenyeres keresztütésével ismét egyenlő. Ásszal Babosnál az előny. Ebből a műfajból ez a negyedik volt. Kettős hibával egyenlő. Ebből is… Hosszúra tesz egy tenyerest Babos, fogadóelőny. Ismét hosszúra üti a magyar lány, ezzel 4:1

4. JÁTÉK – SUÁREZ NAVARRO ADOGAT 3:0

Babos remek fogadás után jól jön be a hálóhoz, de a röptét elrontja, 15:0. Hosszúra nyes fonákkal a hálótól, 30:0. Suárez is hozza mai első kettős hibáját, 30:15. Jó fogadás után a hálótól szépen fejezi be Babos, 30 egál. Suárez hálót talál, 30:40, bréklabda Babosnál! Hárítja a spanyol, Babos a hálóba nyes, egyenlő. Hosszabb játék után a spanyol remek keresztütéssel szerez szép pontot, adogatóelőny. Remek fonák fogadással ismét egyenlő. Szélesre üt a spanyol, újabb bréklehetőség! Ez is megvan, kettős hibával, 4:0 Babosnak!

3. JÁTÉK – BABOS ADOGAT 2:0

Babos most hozza az első pontot. Aztán megint üt egy kettős hibát… 15:15. Majd egy ászt, 30:15. Aztán egy ásszal felérőt, Suárez csak hosszan tudja fogadni, 40:15. Zárásként még egy ász, 3:0, eddig remek!

2. JÁTÉK – SUÁREZ NAVARRO ADOGAT 1:0

Babos ront egy tenyerest, 15:0. A meccs eddigi leghosszabb labdamenete végén Suárezé a pont, 30:0. Egy sima poén is a spanyolé, 40:0. Innen viszont Babos egyenlíteni tud három szép ponttal, 40:40. Suárez széleset üt tenyeressel, előny Babosnál, bréklabda! Meg is van! Agresszív keresztütésekkel támadta a spanyolt, aki végül hosszút ütött, 2:0!

1. JÁTÉK – BABOS ADOGAT 0:0

Babos kettős hibával kezdett… Utána meg egy ász értékűvel folytatja, 15:15. Suárez jól jött be a hálóhoz,és szépen elüt Babos mellett, 15:30. A spanyol első hibája után megüti második nyerőjét is, 30:40, bréklabda. Hárítva, szélesre küldte Suárez a tenyeresét. Újabb rossz első szerva Babostól, de challenget kér, és igaza van, övé a pont, előny nála. Újabb ász értékű adogatással megvan a játék, 1:0

Kezdődik a mérkőzés!

A főszereplők már a pályán, zajlik a melegítés. New Yorkban egyébként 22 °C, közepes szél és enyhén felhős időjárás várja a feleket. Eső nem várható.

Köszöntjük olvasóinkat! Hamarosan elkezdődik Babos Tímea mérkőzése a spanyol Carla Suárez Navarro ellen. Tartsanak velünk!

Babos Tímea (Fotó: AFP)
Babos Tímea (Fotó: AFP)

ELŐZMÉNYEK

Babos mai ellenfele, a 28. helyen kiemelt spanyol Carla Suárez Navarro pályafutása legjobbjaként 2016 februárjában hatodik volt a világranglistán. Eddig két WTA- és hat ITF-versenyt nyert meg, a US Openen 2013-ban és 2018-ban negyeddöntős volt.

A múlt nem Babos mellett szól: a két játékos eddig négyszer találkozott, és mind a négyszer Suárez Navarro győzött, legutóbb tavaly januárban az Australian Openen mérkőztek meg egymással, akkor 6:4, 2:6, 6:2-re nyert a spanyol.

„Nem mondom, kaphattam volna egyszerűbb, de persze nehezebb sorsolást is, egyelőre a lényeg, hogy ott vagyok a főtáblán, és folytatódik számomra az Open egyéniben is (Suárez Navarro ellen). Most minimum két nap edzés, aztán hajrá tovább előre” – írta Facebook-oldalán Babos, miután kiderült, hogy Suárez Navarro lesz az ellenfele.

Babos selejtezőre kényszerült, ám ott mindhárom meccsét sikerrel vívta meg. Az első körben három szettben búcsúztatta a japán Nara Kurumit, a másodikban két szettben legyőzte a spanyol Lara Arruabarrena-Vecinót, a harmadikban szintén két szettben az amerikai Varvara Lepchenkót, így 2012 óta sorozatban nyolcadik alkalommal szerepelhet a US Open főtábláján.

A US Openen Babos eddig kétszer ment tovább az első fordulóból: 2016-ban a harmadik, 2017-ben a második fordulóig jutott. A három évvel ezelőtti harmadik körös szereplés egyébként a magyar teniszező pályafutásának legjobb eredménye GS-tornán – persze csak egyesben.

A mérkőzés győztese az Anasztaszija Potapova–Cory Gauff találkozó győztesével játszik a legjobb 64 között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik