US Open: a százados Federer megint hátrányból győzött

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.28. 22:22
null
Roger Federer a második fordulóban is hátrányból fordított (Fotók: AFP)
Századik mérkőzésén az amerikai nyílt teniszbajnokságon (US Open) Roger Federer szetthátrányból felállva, 3:6, 6:2, 6:3, 6:4-re legyőzte a bosnyák Damir Dzumhurt, ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A svájci klasszis a 3. fordulóban a Dan Evans–Lucas Pouille csata továbbjutójával játszik.

Ahogy az első fordulóban a Sumit Nagal elleni mérkőzést, úgy a második körben a Damir Dzumhur elleni meccsét is borzasztóan kezdte Roger Federer, aki 0:4 után 17 ki nem kényszerített hibát ütve, 6:3-ra veszítette el az első szettet.

Nagy különbség azonban a hétfői – magyar idő szerint kedd hajnali – találkozóhoz képest, hogy ezúttal nem a szabad ég, hanem behúzott tető alatt lépett pályára a svájci, mivel New Yorkban egész nap esik az eső. (Éppen ezért a külső pályákon nem is tudtak meccseket rendezni szerdán, csak az Arthur Ashe és a Louis Armstrong Stadionban zajlottak a küzdelmek. A szervezők este be is jelentették, hogy a külső pályák programját csütörtökre halasztották, így Babos Tímeáék páros mérkőzését is.)

Az Arthur Ashe Stadion behúzott tetővel (Fotó: US Open)
Az Arthur Ashe Stadion behúzott tetővel (Fotó: US Open)

Federer egyébként 2015-ben két Grand Slam-tornán, a Roland Garroson és Wimbledonban is összecsapott Dzumhurral, akkor mindkétszer három játszmában győzött.

A svájci tehát most is ráijesztett szurkolóira, de a második játszmában hamar brékelt, 4:2-nél bréklabdát hárított, majd fogadóként egyenlített (6:2).

A harmadik felvonást Federer a másodikhoz hasonlóan 3:0-val kezdte, 4:2-nél pedig újabb kritikus gémet nyert meg, ezúttal három bréklabdát kivédekezve. Miután ezt a játékot átvészelte, 5:3-nál könnyedén fejezte be a szettet.

A negyedik felvonás sokban nem tért el az előző kettőtől: Federer már 1:1-nél brékelt, 2:1-nél fontos pillanatban bréklabdát hárított, és onnantól magabiztos adogatógémekkel végigvitte előnyét (6:4).

A találkozó 2 óra 21 percig tartott, Federer 58 nyerővel, 16 ásszal és 45 nem kikényszerített hibával zárt.

A US Open ötszörös bajnoka tehát győzelemmel ünnepelte 100. meccsét a New York-i Grand Slam-tornán, amelyen második fordulós meccset még sosem veszített el (19–0). Arra viszont először volt példa az amerikai nyílt bajnokságon, hogy az első két mérkőzésén egyaránt elveszítse a nyitó játszmát.

Federer a harmadik fordulóban a Dan Evans–Lucas Pouille meccs győztesével játszik.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

Borna Coric hátsérülés miatt visszalépett a Grigor Dimitrov elleni mérkőzéstől, ami egyrészt azt jelenti, hogy a bolgár játék nélkül bejutott a harmadik fordulóba, másrészt meg azt, hogy a férfi mezőny első 12 kiemeltjéből hatan – Dominic Thiem (4.), Sztefanosz Cicipasz (8.), Karen Hacsanov (9.), Roberto Bautista Agut (10.), Fabio Fognini (11.) és Coric (12.) – már nincsenek versenyben.

Nisikori Kei a 25. győzelmét aratta a US Openen, a japán teniszező az amerikai Bradley Klahnt verte meg négy játszmában, 2 óra 44 perces mérkőzésen. A verseny hetedik kiemeltjének az elért eredmények alapján a New York-i a kedvenc Grand Slam-tornája, hiszen 2014-ben döntőt, míg 2016-ban és 2018-ban elődöntőt játszott Flushing Meadowsban.

Nisikori Kei a 25. meccsét nyerte meg a US Openen
Nisikori Kei a 25. meccsét nyerte meg a US Openen

A hölgyeknél a 2016-os döntős Karolína Plísková bejutott a legjobb 32 közé, a kétszeres bajnok Venus Williams viszont két játszmában kikapott az ukrán Elina Szvitolinától. A 39 éves, hétszeres Grand Slam-győztes amerikai egymást követő második évben nem jutott be a nyolcaddöntőbe egyik GS-versenyen sem.

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Federer (svájci, 3.)–Dzumhur (bosnyák) 3:6, 6:2, 6:3, 6:4
Nisikori (japán, 7.)–Klahn (amerikai) 6:2, 4:6, 6:3, 7:5
Dimitrov (bolgár)–Coric (horvát, 12.) – Coric visszalépett

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Ka. Plísková (cseh, 3.)–Bolkvadze (grúz) 6:1, 6:4
Szvitolina (ukrán, 5.)–V. Williams (amerikai) 6:4, 6:4
Keys (amerikai, 10.)–Csu Lin (kínai) 6:4, 6:1

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik