Tenisz: Serena Williams visszalépett Rómában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.14. 18:12
A 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williams visszalépett a római salakpályás tenisztorna női versenyétől.

A 37 éves volt világelső hétfőn 6:4, 6:2-re verte a selejtezőből főtáblára jutott svéd Rebecca Petersont (64.), majd kedden közölte, hogy bal térdének sérülése miatt nem vállalja a folytatást.

Az olasz fővárosban négyszeres bajnok amerikai – aki a márciusi miami versenyen elszenvedett térdsérülése óta először lépett pályára – a második fordulóban nővérével, Venusszal találkozott volna.

Serena Williams sorozatban a harmadik viadalától lépett vissza egészségi problémák miatt.

A női versenyben a fehérorosz Szabalenka a selejtezőből érkező francia Alizé Cornet-val szemben maradt alul 1 óra 16 perces összecsapáson, míg a 11. helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki lábsérülés miatt az első játszma után feladni kényszerült az amerikai Danielle Collins elleni összecsapását.

A 2017-ben Roland Garros-bajnok lett Jelena Ostapenko a második szettben feladta mérkőzését a román Mihaela Buzarnescu ellen.

A férfiaknál tavaly döntős Alexander Zverev számára a keddi második forduló jelentette a végállomást, a negyedik helyen kiemelt német játékost a hazai közönség előtt játszó Matteo Berrettini (33. a világranglistán) búcsúztatta két játszmában.

A nyitó körben Fucsovics Mártont verő georgiai Nikoloz Baszilasvili is bejutott a nyolcaddöntőbe, a 14. kiemelt ezúttal a vajdasági magyar Györe Lászlót győzte le.

Az első körben a tavaly elődöntős horvát Marin Cilic (10. a világranglistán) a hazai pályán szereplő, szabadkártyával induló Andrea Basso (416.) felett aratott kétszettes sikert. A férfiaknál kiesett a 12. helyen rangsorolt orosz Danyiil Medvegyev (14.), akit az ausztrál Nick Kyrgios (36.) győzött le.

A svájci Stan Wawrinka és a francia Richard Gasquet is az első körben búcsúzott.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (5 791 280 euró, salak)
1. FORDULÓ

Cilic (horvát, 9.)–Basso (olasz) 6:1, 7:5
Hacsanov (orosz, 11.)–Bautista Agut (spanyol) 5:7, 6:4, 6:2
Kyrgios (ausztrál)–Medvegyev (orosz, 12.) 6:3, 3:6, 6:3
Fritz (amerikai)–Pella (argentin) 6:3, 6:4
Albot (moldovai)–Paire (francia) 6:3, 6:2
Goffin (belga)–Wawrinka (svájci) 4:6, 6:0, 6:2
Schwartzman (argentin)–Nisioka (japán) 6:1, 6:4
Chardy (francia)–Gasquet (francia) 6:1, 4:6, 6:3
Sousa (portugál)–Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:7 (3–7), 7:6 (7–4)
Struff (német)–Dimitrov (bolgár) 6:4, 6:7 (5–7), 6:3
2. FORDULÓ
Berrettini (olasz)–A. Zverev (német, 4.) 7:5, 7:5
Baszilasvili (georgiai, 14.)–Györe (szerbiai) 7:5, 6:4
Hacsanov (orosz, 11.)–Bautista Agut (spanyol) 5:7, 6:4, 6:2
Coric (horvát, 13.)–Norrie (brit) 6:2, 6:2

WTA-TORNA, RÓMA (3 452 538 dollár, salak)
1. FORDULÓ

Cornet (francia)–Szabalenka (fehérorosz, 9.) 6:1, 6:4
Collins (amerikai)–Wozniacki (dán, 11.) 7:6 (7–5)-nél Wozniacki feladta
Bencic (svájci)–Sevastova (lett, 12.) 2:6, 6:3, 6:2
Görges (német, 16.)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:3, 6:4
Kaszatkina (orosz)–Begu (román) 6:2, 7:6 (7–5)
Szakkari (görög)–Pavljucsenkova (orosz) 6:1, 7:5
Suárez Navarro (spanyol)–Jasztremszka (ukrán) 6:4, 1:6, 6:3
Mladenovic (francia)–Garcia (francia) 6:1, 6:2
Ka. Pliskova (cseh, 4.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:3, 6:3
Barty (ausztrál, 8.)–Kuzmova (szlovák) 4:6, 6:3, 6:4
Vondrousova (cseh)–Strycova (cseh) 1:6, 6:4, 7:6 (7–4)
Buzarnescu (román)–Ostapenko (lett) 6:2, 5:4-nél Ostapenko feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik