Tenisz: új csapatversenyt jelentett be az ATP

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.15. 21:31
 Két év múlva, 2020-tól új csapatversenyt vezet be a profi férfi teniszversenyeket szervező ATP.

A szervezet csütörtöki bejelentése szerint az ATP-kupa elnevezésű versenysorozatban 24 csapat négy hatos csoportban mérkőzik majd meg egymással tíz napon keresztül az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság előtt. A sorozat összdíjazása 15 millió dollár, a győztesek akár 750 ranglistapontot is gyűjthetnek. A csapatokat maximum öt játékos alkothatja, és a párharcokban két egyes és egy párosmérkőzésre kerül majd sor.

A játékosok közül a világelső Novak Djokovics elsőként fejezte ki elégedettségét az új sorozattal kapcsolatban, amelynek versenyei Ausztráliában lesznek. A mérkőzéseket rendező három várost később jelentik be.

„Ez egy kiváló szezonkezdési lehetőség lesz mindannyiunk számára. Nincs sok csapatversenyünk, sok nemzetet összehozhat majd ez a tornasorozat” – mondta a szerb teniszező.

Az új viadal miatt 2020-ban az Australian Open az eredetileg tervezetthez képest egy héttel később, január 20-án kezdődik.

A torna hosszú távon akár – az új, november végi lebonyolítása miatt sok éljátékos által kritizált – Davis-kupa riválisa is lehet.

Korábban, 1978 és 2012 között, Düsseldorfban már rendeztek ehhez hasonló csapatvilágkupát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik