Tenisz: Stollár-szülinap az eddigi legjobb ranglistahelyezéssel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 15:06
null
A múlt héten még Las Vegasban szerepelt Stollár Fanny
Három magyarnak is szurkolhatunk a hétfőn rajtoló 150 ezer dolláros összdíjazású houstoni tenisztornán. Stollár Fanny, aki hétfőn élete eddigi legjobb helyezését érte el a világranglistán, csak kedden lép pályára, míg Gálfi Dalma és Jani Réka már ezen a napon is érdekelt lesz, ráadásul párosban is együtt indulnak.

Bár nagy valószínűséggel a houstoni szervezőknek fogalmuk sincs arról, hogy a legfrissebb világranglistán már a 120. helyre előre lépő Stollár Fanny éppen hétfőn ünnepli 20. születésnapját, mindenesetre szabadnapot adtak a jelenlegi második legjobb magyar teniszezőnőnek. Neki azonban már az is komoly örömre adott okot ezen a napon, hogy élete eddigi legjobb világranglistás helyezését elérve a 120. helyre lépett előre.

A mostani torna ötödik kiemeltje kedden, kezdi meg szereplését, amikor a selejtezőből feljutó, 310. amerikai Ann Li lesz majd a magyar lány ellenfele, akivel még soha nem találkozott.

Ettől függetlenül nem maradunk izgalmak nélkül hétfőn sem, mert a torna selejtezőjét sikerrel teljesítő Gálfi Dalma (354.) is feljutott a főtáblára, míg Jani Réka (321.) ugyan kikapott az utolsó meccsén, ám szerencsés vesztesként ő is elindulhat a versenyen. Előbbi ellenfele az olasz Deborah Chiesa (233.), utóbbié pedig az amerikai Louisa Chirico (451.) lesz magyar idő szerint hétfő este. A két lány párosban is elindul együtt, s a keddi nyolcaddöntőben az amerikai Julia Elbaba, valamint az ausztrál Olivia Tjandramulia kettősével találkoznak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik