Tenisz: Stollár Fanny karanténkalandok után előretekint

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 15:02
null
Stollár a járvány kitörése után kalandos úton jutott haza Magyarországra (Fotók: Instagram)
Március óta tart kényszerszünetet a világ sportja s ezzel együtt a sportolók is. Nincs ez másként egyik legjobb teniszezőnkkel, Stollár Fannyval sem, aki korábban egyéniben a top 100 közelében is volt, jelenleg pedig a páros-világranglista 92. helyezettje.

– Márciusban jöttem vissza, haza Magyarországra, és nagyon szokatlan, hogy egyhuzamban ennyit itthon vagyok – mondta el az NSO kérdésére a 21 éves teniszező. – Nem tudom, mikor fordult ilyen elő legutóbb, hiszen jó ideje külföldön, versenyeken és edzőtáborokban töltöm az év nagy részét. Kicsit nehezen is viselem a helyzetet, hiányoznak a megméretések, de ez sajnos egy darabig még biztosan nem fog változni.

Hol érte a járvány kirobbanása?
– A melbourne-i Grand Slam-tornát követően még Ausztráliában maradtam, s ott tartózkodtam, amikor február végén kitört a világjárvány. Az utolsó pillanatig kivártam, de az utolsó repülők egyikével visszautaztam Európába. Két hétig Németországban maradtam, ám aztán ott is berobbant a járvány, és az utolsó utáni pillanatban elindultam hazafelé. Szó szerint az utolsó utániban, s emiatt elég kalandos lett az út…

Már teljes intenzitással tud edzeni
Már teljes intenzitással tud edzeni

Ezek szerint nem volt egyszerű a hazatérés.
– Finoman szólva sem. Az osztrák határig nem volt semmi gond, ám miután átértünk Ausztriába, mindenkit leszállítottak a vonatról, és egyesével végigkérdezték az utasokat, hogy nem voltak-e lázasak, és volt-e valamilyen egészségügyi panaszuk az elmúlt két hétben. Ezzel még nem is lett volna probléma, csakhogy a vonat nem várta meg, hogy mindenki sorra kerüljön, hanem elindult, én pedig lemaradtam róla. Többórás várakozás után jött új vonat, amely azonban csak Bécsig ment, ott pedig semmit sem tudtak mondani arról, hogy mikor indul a következő Budapestre. Azt tanácsolták, hogy jussak el valahogy a határig, oda meg jöjjenek értem autóval. De hogy hogyan jussak el, arra már nem volt ötlet. Egyáltalán meddig jutnék? Hiszen éppen akkor vezették be Ausztriában a kijárási korlátozásokat, a pályaudvar is tele volt rendőrökkel. Mindenhol káosz uralkodott, senki nem tudott semmit, és ez a bizonytalanság igencsak idegfeszítő volt. Végül szerencsére kiderült, hogy indul majd még vonat Budapestre, és bár újabb többórás várakozás után, de át tudtam lépni a határt…

Ott nem kellett leszállni a vonatról?
– Ott nem, de a vonaton ott is mindenkitől megkérdezték, hogy honnan jön, volt-e betegségre utaló tünete. Volt hőmérsékletmérés is, aztán felvették az adataimat, és közölték, hogy ha hazaértem, akkor két hétig karanténban kell lennem, amit ellenőrizni is fognak. És ez így is történt: ki kellett tennünk a kapunkra a figyelmeztető papírt, és mindennap, más időpontban jött egy rendőrautó a házunk elé. Nem jöttek be, de felhívtak telefonon, és be is mérték, hogy tényleg otthonról beszélek, majd oda kellett mennem az ablakhoz kiintegetni. De velem nem volt probléma, mert én tényleg nem mozdultam ki két hétig otthonról.

Hogyan viselte a bezártságot?
– Elég nehezen. Szerencsére Mogyoródon, a szüleimnél szép nagy kert van, így ott tudtam kondiedzéseket tartani. Az időjárás is kegyes volt, szóval legalább nem voltam a négy fal közé zárva, de így sem volt egyszerű. Mindegy, már túl vagyok rajta. És a kényszerszünetnek volt egy pozitív hozománya is: teljesen rendbe jött a sérülésem, amely tavaly szinte végig hátráltatott, úgyhogy most már teljes intenzitással tudok edzeni Budán, a szövetség teniszcentrumában.

Már csak az a kérdés, hogy mire?
– Na igen. Egyelőre július közepéig van nemzetközi versenytilalom, de nem csodálkoznék, ha ezt kitolnák augusztus végéig. Bár a US Opent és a Roland Garrost még nem törölték a programból, félek tőle, hogy végül ezekből sem lesz semmi. A magyar szövetség most azon dolgozik, hogy a legjobb teniszezők ne maradjanak versenyzési lehetőség nélkül, és tervben van a közeljövőben egy rangos hazai viadal, de ennek részletei kidolgozás alatt vannak, úgyhogy bővebb információim még nincsenek róla. Most egyelőre erre készülök, ám hogy a nemzetközi teniszélet mikor indul be, azt nem lehet tudni, és ez nem túl szerencsés dolog, hiszen nem lehet semmit tervezni, sem utazásokat, sem formaidőzítést, sem mást…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik