Tenisz: Serena Párizsban edzett, Raonic visszalépett a Garrostól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 11:59
null
Serena Williams és férje, Alexis Ohanian szombaton a windsori kastélyban vendégeskedett (Fotó: AFP)
Szombaton még Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén vett részt, vasárnap már Párizsban edzett Serena Williams, akiről még mindig nem tudni, hogy elindul-e a május 27-én, vasárnap rajtoló Roland Garroson.

A 36 éves amerikai teniszező eddig háromszor nyerte meg egyéniben a párizsi Grand Slam-tornát, idei indulása azonban még mindig kérdéses, ugyanis 2018-ban mindössze négy mérkőzést vívott.

Március elején Indian Wellsben két győzelem után nővére, Venus állította meg a legjobb 32 között, majd Miamiban már az első körben kiesett a japán Oszaka Naomi ellen.

A férfiaknál Roger Federer és Jo-Wilfried Tsonga után Milos Raonic is bejelentette, hogy nem indul Párizsban. A világranglista 22. helyén álló kanadai az elmúlt hetekben térdsérüléssel bajlódott, és úgy érzte, nem tudna rendesen felkészülni.

„Nehéz szívvel, de visszalépek a Roland Garrostól. Köszönöm a támogatást, viszlát a füves pályás versenyeken” – nyilatkozta. A tervek szerint legközelebb a június 18-án rajtoló queensi tornán lép pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik