Tenisz: Fucsovics parádés kezdés után kikapott Monfilstól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 16:28
null
Fucsovics Márton remekül kezdett, de végül kikapott Gaël Monfilstól (Fotó: AFP)
A világranglistán 36. helyen álló Fucsovics Márton három szettben kikapott (1:6, 6:4, 6:2) a francia Gaël Monfilstól a madridi férfi tenisztorna második fordulójában.

 

Érdekes jelenettel indult az összecsapás, a 15. helyen kiemelt Monfils ugyanis egyből az első gémnél, 30:30-nál ápolást kért, s egy orvos percekig vizsgálta a lábfejét.

Monfils ezt követően visszaballagott a pályára, ám mozgása alapján nem volt teljesen egészséges – ezt ki is használta Fucsovics, első két adogatását egyaránt elvette riválisának, az első szettet pedig fél óra alatt be is húzta 6:1-re.

A második játszmára összeszedte magát a világranglistán 18. francia, 3:3-nál elvette Fucsovics adogatását, s mivel sajátjait hozta, 6:4-re megnyerte a szettet. A harmadik, mindent eldöntő játszma a magyar szervájával indult, ám Fucsovics szemmel láthatóan ideges volt, ütései nem jöttek össze, Monfils pedig kihasználta ezt, s rögtön brékelt.

Fucsovics viszont nem adta ilyen könnyen magát, nagyot küzdött, és válaszként egyből elvette ellenfele szervajátékát, sokáig azonban nem örülhetett, 1:1-nél egy hosszú parti végén újfent elbukta az adogatását. Kettő négynél Monfils megint megvillant – és végül 6:2-re diadalmaskodott a harmadik játszmában, egyúttal megnyerte a találkozót.

A mérkőzés 1 óra 53 percig tartott.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (7 279 270 euró, salak)
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Monfils (francia, 15.)–Fucsovics (magyar) 1:6, 6:4, 6:2
A. Zverev (német, 3.)–Ferrer (spanyol) 6:4, 6:1
Verdasco (spanyol)–Hacsanov (orosz, 11.) 6:7 (4–7), 6:1, 7:5
Nadal (spanyol, 2.) – Auger-Aliassime (kanadai) 6:3, 6:3
Nisikori (japán, 6.)–Dellien (bolíviai) 7:5, 7:5
Györe (Djere, szerb)–Del Potro (argentin, 7.) 6:3, 2:6, 7:5
Fognini (olasz, 10.)–Millman (ausztrál) 6:2, 6:2
Chardy (francia)–Schwartzman (argentin) 6:1, 6:2
Wawrinka (svájci)–Pella (argentin) 6:3, 6:4
Tiafoe (amerikai)–Kohlschreiber (német) 6:4, 3:6, 6:3
Cicipasz (görög, 8.)–Mannarino (francia) 6:2, 7:5
Hurkacz (lengyel)–Pouille (francia) 7:5, 6:1

WTA-TORNA, MADRID (7 021 128 dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ
Oszaka (japán, 1.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:3
Halep (román, 3.)–Kuzmová (szlovák) 6:0, 6:0
Bertens (holland, 7.)–Sevastova (lett, 12.) 6:1, 6:2
Barty (ausztrál)–Putyinceva (kazah) 4:6, 6:1, 6:2
Bencic (svájci)–Kozlova (ukrán) 6:0, 6:2
Kvitová (cseh, 2.)–Garcia (francia) 6:3, 6:3
Stephens (amerikai, 8.)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 3:6, 6:3, 6:2
Martic (horvát)–Vekic (horvát) 4:6, 6:3, 3:0-nál Vekic feladta

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik