Tenisz: bravúrral búcsúztatta az évet Fucsovics Márton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.31. 14:52
null
Fucsovics győzelemmel zárhatta 2018-at (Fotó: AFP)
A Dohában zajló 1.4 millió dollár összdíjazású kemény pályás ATP-tornán a párosok versenyének első fordulójában nagy meglepetésre két szettben legyőzte Fucsovics Márton az argentin Guido Pellával az oldalán a torna 2. kiemelt kettősét, a Jamie Murray, Bruno Soares duót.

Korántsem lehet mondani, hogy a mérkőzésnekFucsovicsék vágtak volna neki esélyesként, hiszen a brit Jamie Murray és a brazil Bruno Soares párosban kétszeres Grand Slam-győztes (2016-ban az Australian Opent és a US Opent nyerték meg együtt), s két éve a világ legjobb párosának számítottak.

Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy mára elfelejtettek volna teniszezni: holtversenyben a hetedik helyet foglalja el a 36 éves brazil és a 32 éves brit a párosok legutóbbi világranglistáján. Fucsovics a duók rangsorában a 241. helyen áll, míg Pella a 136., vagyis óriási a különbség a két fél között.

Ezen a dohai délutánon azonban ez nem látszott. Fucsovicsék remek játékkal, mindössze 29 perc alatt 6:3-ra bezsebelték az első játszmát. A folytatásban ugyan Soaresék játéka jelentősen feljavult, és rendre mindenki hozni tudta a saját adogatását, a végén azonban Fucsovicsék bírták jobban a feszültséget, s 5:4-nél az első meccslabdát fogadóként sikerült is megcsinálniuk, így 6:4-re ezt a szettet is behúzták, s így megnyerték a mérkőzést.

Fucsovics Márton bravúrral kezdte az új idényt, avagy zárta a 2018-as esztendőt – kinek hogyan tetszik. És nem kell sokáig várnia a 2019-es évkezdésre egyéniben sem: a világranglistán 36. helyezett magyar teniszező egyesben a román Marius Copillal (60.) találkozik kedden, közép-európai idő szerint 12 óra körül.

ATP-TORNA, DOHA (1 416 205 dollár, kemény pálya)
PÁROS, 1. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)

Fucsovics Márton, Guido Pella (magyar, argentin)–Jamie Murray, Bruno Soares (brit, brazil, 2.) 6:3, 6:4

ATP-TORNA, BRISBANE (590 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásér
t)
Raonic (kanadai, 5.)–Bedene (szlovén) 6:0, 6:3
Dimitrov (bolgár, 6.)–Nisioka (japán) 6:3, 6:4
Kecmanovics (szerb)–L. Mayer (argentin) 6:3, 6:1
Ucsijama (japán)–Humbert (francia) 6:4, 7:6 (8–6)
Millman (ausztrál)–Sandgren (amerikai) 7:6 (8–6), 6:7 (6–8), 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik