A Chilében zajló kormányellenes tüntetések miatt nem Santiago de Chilében, hanem a perui Limában rendezik a labdarúgó Libertadores-kupa döntőjét.

A dél-amerikai sportági szövetség a körülmények „körültekintő vizsgálata” után határozott a módosításról. Az argentin River Plate és a brazil Flamengo így Peru fővárosában csap össze november 23-án.

Továbbra is tartanak a tüntetések Chilében (Fotó: AFP)

Chilében hetek óta tartanak a tüntetések, amelyeket elsősorban a metrójegy árának emelése váltott ki, és bár ezt később visszavonták, a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram-, a gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas árai miatt.

Továbbra is tartanak a tüntetések Chilében (Fotó: AFP)

A Libertadores-kupa fináléja mellett másik sportvonatkozása is van a botrányos eseményeknek: a tervek szerint november 19-én Santiago de Chilében játszik bemutató mérkőzést a svájci Roger Federer és a német Alexander Zverev.

Továbbra is tartanak a tüntetések Chilében (Fotó: AFP)

A helyi Movistar Arenába 13 ezer embert várnak, bár a 100 dollártól induló jegyárnak állítólag ugyancsak nem örültek a helyiek – olyannyira nem, hogy a szervezőknek közleményt kellett kiadniuk, amelyben határozottan leszögezték, garantálják Federerék és a szurkolók biztonságát.

Remélhetőleg ez jobban sikerül, mint a Libertadores-kupa-döntő előkészületei…