Tenisz: nincs újabb bravúr, Djokovics a római bajnok!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 19:16
null
Novak Djokovics ötödször nyerte meg a római Masters-tornát (Fotó: AFP)
Novak Djokovics két játszmában, 7:5, 6:3-ra legyőzte az argentin Diego Schwartzmant a római salakpályás ATP 1000-es tenisztorna hétfői döntőjében, így életében – rekordot jelentő – 36. alkalommal nyert Masters-versenyt, ezzel maga mögé utasította a 35 elsőségnél járó Rafael Nadalt.

 

Novak Djokovics 36-odszor vagy Diego Schwartzman először nyer mesterversenyt? Ez volt a legfőbb kérdés a római torna hétfői döntője előtt, amelyet ugyan a szerb klasszis várt esélyesként, de nem vehette félvállról az általa már négyszer legyőzött Schwartzmant, aki a döntőig vezető úton a címvédő Rafael Nadalt, valamint Denis Shapovalovot is legyőzte az olasz fővárosban.

Djokovics számára egyébként remekül indult a nap, hiszen a 287. hetet kezdte meg a világranglista élén, ezzel lehagyta az örökrangsor második helyén Pete Samprast (286), és már csak a rekorder Roger Federer (310) áll előtte.

A római döntő már kevésbé kezdődött ilyen jól a szerb számára, hiszen hamar dupla brékhátrányba került (0:3), ám fordított, és 5:4-nél fogadóként már játszmalabdája volt – ezzel még nem élt, 6:5-nél azonban ismét elvette az argentin adogatását, így egy szettre került élete ötödik római tornagyőzelmétől (7:5).

Djokovics a második felvonásban is elveszítette az első adogatását, de azonnal egyenlített, majd miután 4:3-nál semmire brékelte Schwartzmant, adogatóként lezárta a mérkőzést, amely 1 óra 53 percig tartott.


Novak Djokovics ötödször nyerte meg a római 1000-es versenyt, melynek 33 évesen a legidősebb győztese lett az open érában. Minden Masters-tornát figyelembe véve a szerb kiválóság már 36. alkalommal diadalmaskodott, ezzel lehagyta a 35 elsőséget számláló Rafael Nadalt. (Az örökrangsor harmadik helyén Roger Federer áll 28 Masters-sikerrel.)

Ha Schwartzman győzött volna, életében először bekerül az első tízbe a világranglistán, így azonban Milos Raonic után második kanadaiként Denis Shapovalov lépett be a top 10-be.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (5 791 280 euró, salak)
DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Schwartzman (argentin, 8.) 7:5, 6:3

WTA-TORNA, RÓMA (2 098 290 dollár, salak)
DÖNTŐ

Halep (román, 1.)–Ka. Plísková (cseh, 2.) 6:0, 2:1-nél Plisková feladta

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 203 960 euró, salak)
1. FORDULÓ

Cuevas (uruguayi)–Fritz (amerikai) 6:4, 6:2
Vesely (cseh)–Simon (francia) 7:5, 6:2
Paul (amerikai)–K. Anderson (dél-afrikai) 6:4, 0:6, 6:4
Rubljov (orosz, 5.)–Sandgren (amerikai) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik