Tenisz: nem lesz címvédés, Babos Tímea búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 19:23
null
Ez nem Babos Tímea napja volt (Fotó: Földi Imre)
Babos Tímea címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúzott a budapesti, 226 750 dollár (57.2 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán, mivel három szettben kikapott a német Mona Bartheltől.

 

A világranglistán 35. magyar játékos – akit a harmadik helyen emeltek ki a szervezők – csütörtökön 1 óra 54 perc alatt szenvedett vereséget a 74. helyen rangsorolt német ellenfelétől a BOK-csarnokban.

Rosszul kezdődött a mérkőzés Babos számára, aki 0:1-nél rögtön az első szervajátékát elveszítette. A végjátékban aztán játszmalabdát hárított, majd sikerült elvennie riválisa adogatógémjét, ám Barthel egy újabb brékkel lezárta a 35 perces szettet.

A folytatásban Babosnak sikerült először a brék, amivel 3:2-es előnybe került, és 41 perc alatt egyenlített. A döntő játszmában a hetedik játékig mindkét teniszező hozta az adogatását, akkor azonban Babos elveszítette a sajátját, és Barthel 5:3 után rögtön lezárta a meccset.

„Mona nagyon jól játszott, remekül szervált, nem tudtam olvasni az adogatásait – értékelte a mérkőzést Babos Tímea.Kicsit nehezebben kezdtem, izgultam, régen nem játszottam ellene, nem tudtam, mire számítsak. Voltak lehetőségeim, küzdöttem, próbálkoztam. A döntő szett hetedik játékát sajnálom igazán, de a játék képe alapján tényleg jól teljesített az ellenfél. Megnéztem sok meccsét, a statisztikáit, ennél jóval több hibát szokott ütni, ezúttal a tenyerese is jól működött. Folyamatosan variálta a szerváit, próbáltam anticipálni, hová üti őket, általában nem oda mentek... Úgy tűnt, két szettben nyer, aztán ott volt a kezemben a sansz, a döntő szettben győzhettem volna. Pozitívum, hogy képes voltam visszajönni a mérkőzésbe. Régen játszottam ilyen jó adogató ellen, ráadásul az én szerváimra is nagy nyomást helyezett.”

A két teniszező párharcában Barthel így már 3–1-re vezet: 2012-ben Montrealban és 2015-ben Charlestonban szintén ő nyert, Babos pedig ugyancsak 2015-ben Marrákesben bizonyult jobbnak.

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Mona Barthel (német)–Babos Tímea (3.) 6:4, 4:6, 6:3
Cibulková (szlovák, 1.)–Flipkens (belga) 6:4, 6:2
Larsson (svéd)–Krunics (szerb, 7.) 6:3, 6:1
Csang Suaj (kínai, 2.)–Cepelová (szlovák) 2:6, 7:6 (7–4), 6:3
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Georgina García-Pérez, Stollár Fanny (spanyol, magyar)–Xenia Knoll, Alekszandra Krunics (svájci, szerb) 6:4, 6:3
Kirsten Flipkens, Johanna Larsson (belga, svéd, 1.)–Ysaline Bonaventure, Jani Réka Luca (belga, magyar) 6:7 (4–7), 6:4, 10–5 – döntő rövidítés

WTA-TORNA, DUBAI (733 900 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Szvitolina (ukrán, 1.)–Oszaka (japán) 6:2, 6:4
Muguruza (spanyol, 2.)–Garcia (francia, 5.) 7:5, 6:2
Kerber (német, 6.)–Ka. Plísková (cseh, 3.) 6:4, 6:3
Kaszatkina (orosz)–Vesznyina (orosz) 7:6 (7-5), 6:1
Az elődöntőben: Szvitolina–Kerber, Muguruza–Kaszatkina

ATP 250-ES TORNA, MARSEILLE (718 810 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Ivaska (fehérorosz)–Wawrinka (svájci, 2.) 6:4, 1:1-nél Wawrinka visszalépett
Berdych (cseh, 4.)–Travaglia (olasz) 5:7, 7:6 (7–4), 6:3
Mahut (francia)–Müller (luxemburgi, 6.) 3:6, 6:2, 6:4
Krajinovics (szerb, 8.)–Simon (francia) 6:3, 6:3
Hacsanov (orosz, 9.)–M. Zverev (német) 6:2, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik