A magyar teniszezőnő végzetét az okozta, hogy 2:2 után sorozatban öt adogatójátékát elveszítette, így hiába brékelt ő is háromszor, ez csak arra volt elég, hogy 6:3, 6:3-as vereséget szenvedjen.

„Nem ment jól a játék, nem tudtam magamból kihozni azt a teljesítményt, ami bennem van. Pegulával nagyjából azonos szinten vagyunk a világranglistán is, ennél sokkal szorosabb eredményt kellett volna tudnom elérni ellene” – nyilatkozta szomorúan a találkozó után.

Stollár számára ezzel véget ért az év, legközelebb januárban, Ausztráliában indul majd versenyeken – köztük az Australian Openen is –, ahová rövid magyarországi kitérő után már november végén elutazik.

WTA-TORNA, HOUSTON (150 ezer dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Pegula (amerikai, 4.)–Stollár (5.) 6:3, 6:3