Tenisz: Ne csak elnököt, csapatot válasszanak – Lázár János

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 18:11
null
Lázár János csapatban gondolkodik (Fotó: Tumbász Hédi)
Egyetlen elnök- és alelnökjelölt várja a Magyar Teniszszövetség hétfői tisztújító közgyűlését, míg a kilenc fennmaradó elnökségi helyre 16-an pályáznak.

Miután vasárnap Bardóczky Kornél bejelentette, nem jelentkezik a Magyar Teniszszövetség elnöki pozíciójáért, a hétfői tisztújító közgyűlésre egyetlen elnökjelölt, Lázár János országgyűlési képviselő készülhet.

A korábbi Davis-kupa-válogatott közleményében azt írta, az egykori kancelláriaminiszterrel történt egyeztetések során már az első találkozóknál látszott, hogy elképzeléseik sok esetben megegyeznek: „Mindketten egy nyugodt, békés, a munkára erősen épülő jövőképet fogalmaztunk meg az MTSZ, valamint a magyar teniszélet minden szegmensében, amiben a szakmaiság mindenek felett áll. Így szűk két hónap után az a konszenzus született meg, hogy egyesítjük erőinket és közösen fogunk dolgozni a magyar tenisz megújulása érdekében.”

Lázár, aki a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában azt mondta, nem politikusként, inkább tapasztalt konfliktuskezelőként irányítaná a szövetséget, Facebook-videójában azt kérte a tagságtól, ne csak elnököt, hanem teljes csapatot válasszon.

A vasárnapi határidőig jelentkező 16 elnökségi tagjelöltből hat üzletember, Lantos Csaba, Nagy Zoltán, Nagy Zsolt, Noszek Péter, Vágó László és Zwack Sándor nevét emelte ki, akik közül többen sikeres hazai teniszezők voltak; két polgármestert, a debreceni Papp Lászlót és a zalaegerszegi Balaicz Zoltánt, illetve Schmitt Pál és Makray Katalin lányát, a korábbi korosztályos világbajnoki ezüstérmes teniszezőt, Schmitt Grétát ajánlotta a tagok figyelmébe. Alelnökként egyetlen jelölt, az egykori Davis-kupa-válogatott Markovits László várja a tisztújító közgyűlést, Lázár pedig lapunknak elárulta, továbbra is számít Juhász Gábor főtitkár munkájára.

Ahhoz, hogy Lázár teljes csapata elkezdhesse a munkát, első napirendi pontként az alapszabály módosítására lesz szükség: az elnökség létszámának hétről 11 főre emelése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik