Tenisz: Nadalnak megvan a 31., letaszította Djokovicsot az élről

Vágólapra másolva!
2018.04.22. 16:21
null
Rafael Nadal 11. alkalommal ülhetett fel a monte-carlói trónra (Fotó: AFP)
A címvédő spanyol Rafael Nadal diadalával ért véget a monte-carlói férfi tenisztorna, mivel a fináléban két sima szettben legyőzte a japán Nisikori Keit.

 

Bár a mérkőzés első fogadósesélye a világelső előtt adódott, ezt a japán játékos hárította, sőt, rögvest elvette Nadal adogatását (1:2). Azt mondjuk nem lehet állítani, hogy ez megtörte volna a spanyol salakkirályt, hiszen négy játékot nyert meg egymás után, így 5:2-nél Nisikorinak a szettben maradásért kellett adogatnia – ezt még megtette, ám Nadal adogatóként aztán nem hibázott (6:3).

A második játszmában a döcögősebb Nisikori-szervajátékok közül a másodiknál már brékelt Nadal, majd 3:1-nél újabb sikeres fogadást mutatott be, és ellépett 5:1-re. A japán játékosnak egy becsületgém még összejött, de a spanyol így is lezárta másfél óra alatt a meccset (6:3, 6:2).

Nadal pályafutása során 11. alkalommal nyerte meg a monte-carlói viadalt, s ez már a 31. ATP 1000-es tornagyőzelme, ezzel a ranglista második helyére taszította Novak Djokovicsot (30). Roger Federer 27-tel a harmadik az örökranglistán.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (4 872 105 euró, salak)
DÖNTŐ
Nadal (spanyol, 1.)–Nisikori (japán) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik