Tenisz: Mikor érezném ezt, ha nem most? – Fucsovics Márton

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.10.03. 19:21
null
Fucsovics ismét okosan játszott (Fotó: Getty Images)
Az idény második legeredményesebb férfi játékosa elleni Roland Garros-nyolcaddöntőre készülő Fucsovics Márton elárulta, sokkal jobban érzi magát fizikailag, mint a Roger Federerrel megvívott ausztráliai mérkőzései előtt.

 

– Az eredmény alapján ez a legmagabiztosabb győzelme az idei Roland Garroson, de meg kellett érte dolgoznia, különösen a mérkőzés elején. Hogyan látta a találkozót?
– Így van, nagyon meg kellett küzdenem ezért a fölényért. Nehezen indult a meccs, egymás adogatásait vettük el sorozatban, de a játszma végén én jöttem ki ebből győztesen, ami egy fordulópontot jelentett: rengeteg önbizalmat adott a kiharcolt első szett, éreztem, hogy kezdek belejönni a játékba, fokozatosan javultak a szerváim. Ennek köszönhetően nyertem meg így ezt a mérkőzést – jelentette ki a Nemzeti Sport érdeklődésére Fucsovics Márton.

– Miért alakult ilyen nehezen a találkozó eleje?
– Egyrészt nagyon jól és agresszívan fogadta az adogatásaimat, másrészt hűvösebb volt, mint az előző napokban, nagyjából tizenkét Celsius-fok, éreztem a húromon, hogy nem úgy pattannak róla a labdák, ahogyan eddig. Öt-hat játék kellett ahhoz, hogy megszokjam a körülményeket, és felvegyem a ritmust.

– A második körös győzelme után azt mondta, Monteiro ellen is sakkozva, taktikusan kell majd játszania. Tényleg ez volt a kulcs?
– Igen, okosan kellett teniszeznem, hiszen ellenfelem kemény salakpályás játékos, rengeteget szerváltam a fonákjára, és fontos volt, hogy az első adogatásokat jó százalékkal ütöttem be. Működtek a ritmusváltások, a nyesések, a hálónál is sok pontot tudtam befejezni, ezekre mind szükségem volt a továbbjutáshoz.

– Úgy tűnik, most játékban, fejben és fizikailag is egyben van. Ön is így érzi?
– Mikor érezném ezt, ha nem most, egy Grand Slam-nyolcaddöntő előtt? Szerencsére... Illetve nem is szerencsére, mert megdolgoztam érte. Szóval, jó, hogy az első körben le tudtam győzni Medvegyevet, az első top tízes ellenfelet pályafutásom során, hiszen ez óriási löketet adott.

– A legjobb tizenhat között most nem Roger Federer lesz az ellenfele – hanem az idény második legeredményesebb férfi játékosa, Andrej Rubljov. Milyen mérkőzésre számít?
– Rubljovnak ez a legjobb éve, belép a legjobb tíz közé a világranglistán, Hamburgban nyert, most is benne van három meccs, biztosan hatalmas önbizalommal lép majd salakra. Játszottunk már egymás ellen, sokat edzettünk is, tehát jól ismerjük a másikat: nagy küzdő, mindkét oldalról stabilan és nagyokat üt. Abban bízom, hogy mivel végig játszotta a múlt hetet, és az első fordulóban Párizsban is öt szettben jutott tovább, ez majd meglátszik rajta.

– És ön hogyan bírja fizikailag? Nem ötjátszmás, de kemény mérkőzéseken van túl.
– Így van, minden pontért meg kell harcolni salakon, kemény összecsapásokat nyertem meg, de jól érzem magam fizikailag – sokkal jobban, mint Ausztráliában a Federer elleni meccseim előtt.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFIAK, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Fucsovics Márton–Thiago Monteiro (brazil) 7:5, 6:1, 6:3

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik