Tenisz: júniusban dől el az idei US Open sorsa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.19. 11:36
null
Wimbledont törölték, a Roland Garrost pedig elhalasztották a koronavírus-járvány miatt (Fotó: AFP)
Júniusban dől el az amerikai nemzetközi teniszbajnokság idei kiírásának sorsa.

 

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál vasárnap emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a sportág eseményei március eleje óta szünetelnek, és leghamarabb július közepén kezdődhetnek meg ismét. Wimbledont már törölték, a francia nemzetközi bajnokságot pedig eltolták, így szeptember 20-án kezdődhet, alig egy héttel azután, hogy véget ér az – elvileg augusztus 31-én rajtoló – US Open.

„Noha még semmilyen eshetőséget nem zártunk ki, ám az, hogy nézők nélkül kerüljön sor a tornára, több mint valószínűtlennek tűnik, ez nem egyezne a tenisz szellemiségével” – közölte az Egyesült Államok Teniszszövetségének első embere, Mike Dowse.

A torna New York-i helyszíne jelenleg szükségkórházként üzemel. A Billie Jean King Nemzeti Teniszközpontba 470 ágyat telepítettek a hatóságok, emellett naponta több mint 25 ezer adag ételt készítenek betegek, gyermekek és egészségügyi dolgozók részére a US Open otthonában. Az Egyesült Államokban a járványban elhunytak több mint 40 százaléka New Yorkból kerül ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik