Tenisz: hat órán belül kétszer tartóztatták le Nastasét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 19:23
Ilie Nastase korábbi világelső teniszezőt hat órán belül kétszer is letartóztatták pénteken Bukarestben.

A 71 éves román sportembert hajnalban autóvezetés közben ellenőrizte a rendőrség, mert jól láthatóan ittas volt. Nem volt hajlandó megfújni a szondát, ezért kikényszerítették a járműből és megbilincselték.

A vérvizsgálat literenként 0.55 milligramm alkoholt mutatott ki nála. A hatóság illetékese úgy fogalmazott, ez elég messze van a határértéktől, és akár öt év börtönbüntetéssel is sújtható. A kétszeres Grand Slam-győztes Nastase azt állította, csak három sört ivott.

A rendőrség nem közölte, kik ültek még az autóban, de román médiainformációk szerint két nő utazott vele. Nastase jelenleg válófélben van a negyedik feleségétől.

Az őrizetbe vételt és a vérvizsgálatot követően bevonták a jogosítványát, majd szabadon engedték, ám körülbelül hat órával később ismét megállították, miután állítólag áthajtott a piroson egy robogóval.

Ekkor szidalmazni kezdte a rendőröket, és azt mondta, úgy viselkednek, mint a kommunista korszakban. Ismét letartóztatták, 1000 lejes (69 ezer forint) pénzbüntetést kapott, három hónapra elvették a vezetői engedélyét, de később megint szabadon távozhatott.

Az egykori világelső már játékosként is hírhedt volt kiszámíthatatlan és temperamentumos viselkedéséről, amin a visszavonulása után sem változtatott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik