Tenisz: Halep feladta, Serena Williams rangadót nyert

Vágólapra másolva!
2019.08.10. 12:24
Simona Halep Achilles-ín-problémái miatt az első játszma elvesztése után feladta a cseh Marie Bouzková elleni negyeddöntőt a 2.83 millió dollár (833 millió forint) összdíjazású torontói kemény pályás női tenisztornán.

A román játékos visszalépésével a legjobb négy között nem ismétlődik meg a wimbledoni döntő, amelybenSerena Williamset múlta felül, aki ezúttal a másodikként rangsorolt, hétfőtől pedig világelső Oszaka Naomit búcsúztatta meglepően könnyedén, két játszmában. A 37 éves amerikai sztár 2001, 2011 és 2013 után diadalmaskodhatna ismét Torontóban, egyúttal a 2017-es Australian Open óta először lehetne ismét tornagyőztes, amennyiben előbb felülmúlja Bouzkovát, majd a fináléban is nyer. Serena Williamset múlta felül, aki ezúttal a másodikként rangsorolt, hétfőtől pedig világelső Oszaka Naomit búcsúztatta meglepően könnyedén, két játszmában. A 37 éves amerikai sztár 2001, 2011 és 2013 után diadalmaskodhatna ismét Torontóban, egyúttal a 2017-es Australian Open óta először lehetne ismét tornagyőztes, amennyiben előbb felülmúlja Bouzkovát, majd a fináléban is nyer.

Az első helyen kiemelt Rafael Nadal elődöntőbe jutott a 6.3 millió dollár (1.8 milliárd forint) összdíjazású montreali kemény pályás tornán. A spanyol játékos meglepően simán elvesztette az első játszmát a nyolc között, utána viszont ellenállhatatlanul teniszezett, így a folytatásban már esélye sem volt a hetedikként rangsorolt olasz Fabio Fognininek.

TENISZ
WTA-TORNA, TORONTO (2 830 000 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 8.)–Oszaka (japán, 2.) 6:3, 6:4
Bouzková (cseh)–Halep (román, 4.) 6:4-nél Halep feladta
KORÁBBAN
Andreescu (kanadai)–Ka. Plísková (cseh, 3.) 6:0, 2:6, 6:4
Kenin (amerikai)–Szvitolina (ukrán, 6.) 7:6 (7-2), 6:4

ATP 1000-ES TORNA, MONTREAL (6 338 885 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 1.)–Fognini (olasz, 7.) 2:6, 6:1, 6:2
KORÁBBAN
Hacsanov (orosz, 6.)–A. Zverev (német, 3.) 6:3, 6:3
Medvegyev (orosz, 8.)–Thiem (osztrák, 2.) 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik