Tenisz: Fucsovicsék és Janiék vívják a Budapest-kupa döntőjét

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.05.23. 20:39
null
Fucsovics Márton és Stollár Fanny döntőbe jutott a Budapest-kupán (Fotó: Dömötör Csaba)
Jani Réka és Marozsán Fábián kettőséhez hasonlóan a Stollár Fanny, Fucsovics Márton duó is megnyerte csoportját, ezzel bejutott az óbudai Nemzeti Edzésközpontban zárt kapuk mögött zajló Budapest-kupa vasárnapi döntőjébe. A harmadik helyért Nagy Adrienn, Balázs Attila és Fajta Péter, valamint Babos Tímea, Drahota-Szabó Dorka és Nagy Péter hármasa küzd majd meg.

 

A LEBONYOLÍTÁSRÓL

A zárt kapuk mögött sorra kerülő csapatversenyen hét női és hét férfi teniszező lép pályára, a meccseket kizárólag tévéképernyőn keresztül lehet követni. A Budapest-kupán – a Hopman-kupához hasonlóan – egy férfi és egy női versenyző alkot egy csapatot (alap esetben), és a két egyes mellett vegyes párosban is megmérkőznek egymással. A szettek négy játékig tartanak, így 3:3-as állás esetén rövidítés dönt.

Az első két napon a csoportküzdelmekre, vasárnap a döntőre és a bronzmeccsre kerül sor. A döntőt a két csoportelső, a bronzmeccset a két csoportmásodik vívja. A küzdelmek mindennap 10 órakor kezdődnek.

A Kék csoport egyetlen szombati párharcában Stollár Fanny és Fucsovics Márton kettőse Bondár Anna és Szerhij Sztahovszkij párosával csapott össze. Az első mérkőzésen Fucsovics két sima szettben, 4:1, 4:2-re megverte a világranglistán 169. helyezett, a családjával négy éve Budapesten élő ukránt, ezzel már a hölgyek meccse előtt biztossá vált, hogy a legerősebbnek tartott Stollár, Fucsovics duó végez a csoport élén és jut be a döntőbe. A nők összecsapásán Bondár Anna 4:3, 4:0-ra legyőzte Stollárt, aki aztán Fucsovics oldalán javított, és fiú partnerével vegyes párosban visszavágtak Bondáréknak (2:4, 4:1, 10–6).

Stollár és Fucsovics így két győzelemmel, 5:1-es meccsnyerési mutatóval bejutott a vasárnapi döntőbe.

A Sárga csoportban a játéknapot két fiatal összecsapása nyitotta meg, mivel a világranglistán 76. Balázs Attila bejelentette, hogy még nem áll készen egyes meccsre, és csak a vegyes párost vállalja. Az első számú magyar játékos pótlására a 18. életévét épp szombaton betöltő Fajta Péter érkezett, aki nyolcaddöntős volt az idei Australian Open junior tornáján. Ellenfele a Davis-kupa-kerettag Marozsán Fábián volt, s az ifjak színvonalas csatáját a 20 éves Marozsán nyerte 3:4 (4–7), 4:2, 4:1-re.

A női mérkőzésen a párosban szintén junior AO-győztes, 19 esztendős Nagy Adrienn 40 perc alatt 4:1, 4:0-ra kikapott a kilenc évvel idősebb Jani Rékától, aki már harminc Fed-kupa-találkozóval büszkélkedhet. Az immár tét nélküli vegyes párosban a beszálló Balázs Attila és Nagy Adrienn döntő rövidítésben 2:4, 4:3 (9–7), 10–6-ra verte a Marozsán, Jani duót, amely így 2:1-re nyert. Mivel utóbbi kettős mindkét párharcát megnyerte, a Sárga csoport győzteseként bejutott a vasárnapi döntőbe.

A Sárga csoport második helyén Nagy Adrienn, Balázs Attila és Fajta Péter triója végzett, amely a verseny utolsó csoportmérkőzésén Gálfi Dalma és a Piros Zsombor helyére beugró Makk Péter kettősével küzdött meg. Fajta 2:0-s sikerével kezdődött a párbaj, utána Gálfi a női egyes megnyerésével egyenlített, vegyes párosban azonban megint Balázsék győztek, így vasárnap ők játszhatnak a harmadik helyért Babos Tímeával, Drahota-Szabó Dorkával és Nagy Péterrel.

TENISZ, BUDAPEST-KUPA
A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
KÉK CSOPORT
STOLLÁR FANNY, FUCSOVICS MÁRTON–BONDÁR ANNA, SZERHIJ SZTAHOVSZKIJ 2:1
Fucsovics
–Sztahovszkij 4:1, 4:2
Stollár–Bondár 3:4 (5–7), 0:4
Stollár, Fucsovics–Bondár, Sztahovszkij 2:4, 4:1, 10–6

A Kék csoport végeredménye: 1. Stollár, Fucsovics 2 győzelem/0 vereség, 2. Babos (Drahota-Szabó), Nagy P. 1/1, 3. Bondár, Sztahovszkij 0/2

SÁRGA CSOPORT
NAGY ADRIENN, BALÁZS ATTILA (FAJTA PÉTER)–JANI RÉKA, MAROZSÁN FÁBIÁN 1:2

Fajta–Marozsán 4:3 (7–4), 2:4, 1:4
Nagy A.–Jani 1:4, 0:4
Nagy A., Balázs–Jani, Marozsán 2:4, 4:3 (9–7), 10–6

NAGY ADRIENN, BALÁZS ATTILA (FAJTA PÉTER)–GÁLFI DALMA, PIROS ZSOMBOR (MAKK PÉTER) 2:1
Fajta
–Makk 4:3, 4:2
Nagy A.–Gálfi 3:4 (5–7), 4:2, 1:4
Nagy A., Balázs–Gálfi, Makk 4:3 (7–1), 4:0

A Sárga csoport végeredménye: 1. Jani, Marozsán 2/0, 2. Nagy A., Balázs (Fajta) 1/1, 3. Gálfi, Piros (Makk) 0/2

A VASÁRNAPI PROGRAM
BRONZMÉRKŐZÉS
NAGY ADRIENN, BALÁZS ATTILA (FAJTA PÉTER)–BABOS TÍMEA (DRAHOTA-SZABÓ DORKA), NAGY PÉTER
10.00

Fajta–Nagy P.
Nagy A.–Drahota-Szabó
Nagy A., Balázs–Babos, Nagy P.

DÖNTŐ
STOLLÁR FANNY, FUCSOVICS MÁRTON–JANI RÉKA, MAROZSÁN FÁBIÁN
Legkorábban 13.00

Fucsovics–Marozsán
Stollár–Jani
Stollár, Fucsovics–Jani, Marozsán

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik