Tenisz: Fucsovics óriási fordítással döntős Genfben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 17:58
null
Fucsovics reménytelennek tűnő helyzetből verte meg Johnsont (Fotó: Twitter/HUNtennis)
Fucsovics Márton óriási hátrányból felállva 2:6, 6:4, 6:1 arányban legyőzte Steve Johnsont a genfi tenisztorna elődöntőjében, ezzel élete első ATP-fináléjára készülhet.

 

Mint ismert, Fucsovics Márton a genfi torna negyeddöntőjében nagy bravúrt elérve kiütötte Stan Wawrinkát, majd a pénteki elődöntőben a hatodik kiemelt Steve Johnsonnal találkozott.

Az első három játék kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a magyar teniszező 2:1-es állásnál elveszítette a saját adogatását. Fucsovics innentől sokáig nem tudta megnehezíteni amerikai ellenfele dolgát, az első játszmát 6:2-re behúzta Johnson.

A játék képe a második szett elején sem változott: Fucsovics gyorsan brékhátrányba került, majd ő is elvehette volna ellenfele adogatását, ám negyven semmiről sem tudta lezárni a gémet.

Három nullás amerikai előny után fordult a kocka, Marcinak sikerült végre a szoros játékokat is megnyernie, egyre jobban élvezte a játékot, nemegyszer szép megoldással szerzett pontot. Mindeközben érthető módon egyre idegesebb lett Johnson, már nem tudta azt játszani, amit a meccs korábbi szakaszában. 4:6

Fucsovics ekkorra végleg megtörte riválisát, megállíthatatlanul robogott a győzelem felé és magabiztosan lezárta az utolsó szettet. 1:6

Az utolsó labdamenet:




 

A 26 éves teniszező élete első ATP-fináléjára készülhet, míg az eddigi utolsó magyar ATP-döntős Taróczy Balázs volt 1984-ben, Indianapolisban. Amennyiben Fucsovics legyőzi szombaton Peter Gojowczykot, feljönne a világranglista 45. helyére, amivel Andy Murrayt is megelőzné a világranglistán – elődöntős sikerével többek között Jo-Wilfried Tsongát utasítja maga mögé.

ATP 250-ES TORNA, GENF (501 345 euró, salak)
ELŐDÖNTŐ
S. Johnson (amerikai, 6.)–Fucsovics (magyar) 6:2, 4:6, 1:6
Gojowczyk (német)–Fognini (olasz, 2.) 6:4, 6:4

DÖNTŐ
szombat, 15.30:
Fucsovics (magyar)–Gojowczyk (német) – élőben az NSO-n!
Tv: Eurosport2

ATP 250-ES TORNA, LYON (501 345 euró, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Thiem (osztrák, 1.)–García-López (spanyol) 6:7 (4–7), 7:6 (7–0), 6:4
A mérkőzés csütörtökön félbeszakadt, a döntő szettet pénteken fejezték be
ELŐDÖNTŐ
Thiem–Lajovics (szerb) 6:4, 5:7, 6:4
Simon (francia)–Norrie (brit) 6:1, 7:6 (8–6)

WTA-TORNA, NÜRNBERG (250 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Larsson (svéd)–Siniaková (cseh, 8.) 4:6, 6:3, 6:1
Riske (amerikai)–Flipkens (belga) 6:3, 6:1

WTA-TORNA, STRASBOURG (250 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Pavljucsenkova (orosz, 3.)–Barty (ausztrál, 1.) 6:4, 1:0-nál Barty hátfájdalmak miatt feladta
Cibulková (szlovák, 5.)–Buzarnescu (román, 4.) 2:6, 7:6 (7–5), 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik