Tenisz: Fucsovics óriási csatában kapott ki Monfilstől

Vágólapra másolva!
2020.02.24. 19:44
null
Fucsovics Márton a hétfői mérkőzésen (Fotó: MTI)
Fucsovics Márton nem jutott túl az első fordulón a dubai kemény pályás férfi tenisztornán: a világranglista 70. helyén álló magyar játékos két szoros játszmában, 6:4, 7:5-re kikapott a harmadik helyen kiemelt Gaël Monfilstől a hétfői játéknapon.

 

Fucsovics Márton kezdésként azonnal elvette Gaël Monfils adogatását, majd a saját szervái megnyerése után újabb bréklabdát harcolt ki, de a világranglista kilencedik helyén álló francia ezúttal már visszaküzdötte magát – 3:0 helyett 2:1-re alakult az állás.

Sőt: Monfils lendületbe jött, a következő játékban ő csinált pontot Fucsovics első három szervájából, és noha magyar riválisa egyenlített, újabb brékpont következett – azzal pedig már élt a francia. Három érvényesített adogatójáték után folytatódott a brékháború: előbb Monfils rabolta el a magyar játékos szerváit, ám hiába került a játszmanyerés közelébe (5:3), Fucsovics is ellenállhatatlanul fogadott.

És itt sajnos még nem volt vége: honfitársunk adogatójátékában is a fogadó akarata érvényesült, és bár Fucsovics nem adta olcsón a bőrét – két játszmalabdát hárított –, Monfils behúzta a gémet, s vele a szettet.

Gaël Monfils (Fotó: MTI)
Gaël Monfils (Fotó: MTI)

 

A második játszma más forgatókönyv szerint alakult, az első 11 gémet rendre az adogató nyerte meg – igaz, ez Fucsovicsnak ment nehezebben: a negyedikben két, a maratoni hosszúságú hatodikban egy bréklabdát hárítva húzta be a pontot.

A nyolcadik gém még hosszabb volt: 40:0-nél úgy tűnt, ez lesz Fucsovics legsimább játéknyerése – ehhez képest a magyar teniszező végül két bréklabdát hárítva, a tizedik (!) gémlabdáját értékesítve győzött a 21 labdamenetes játékban (4:4).

A 12. gémben aztán jött az első megnyert fogadójáték: bár az adogató Fucsovicsnak kétszer is labdája volt a 6:6-hoz, Monfils egyenlített, és a második meccslabdáját kihasználva véget vetett az egy perc híján két óráig tartó csatának.

A világelső Novak Djokovics könnyed győzelemmel jutott a második fordulóba: a szerbek 17-szeres Grand Slam-bajnoka mindössze három játékot vesztett a szabadkártyás tunéziai Malek Dzsaziri (260.) ellen.

ATP 500-AS TORNA, DUBAI (2 950 420 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Monfils (francia, 3.)–Fucsovics Márton 6:4, 7:5
Djokovics (szerb, 1.)–Dzsaziri (tunéziai) 6:1, 6:2
Rubljov (orosz, 6.)–Musetti (olasz) 6:4, 6:4
Hacsanov (orosz, 7.)–Kukuskin (kazah) 7:6 (7–2), 6:1
Kohlschreiber (német)–Szafvat (egyiptomi) 4:6, 6:4, 6:0
Gasquet (francia)–Harris (dél-afrikai) 7:6 (7–5), 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik