Fucsovicsra selejtezőből érkező ellenfél vár

 

A bolgár fővárosban zajló kemény pályás viadal remekül kezdődött Fucsovics Márton számára, hiszen elvette Andreas Seppi első két adogatását – közte és utána hozta a sajátját, így hamar 4:0-ra vezetett, s ezt követően már kiengedhetett, a végén 36 perc alatt, 6:2-re nyerte az első játszmát.

A második szett már kevésbé volt ilyen könnyed, mivel a világranglistán 37. olasz hozta a saját szervagémjeit, s közben elvette Fucsovicsét, így 3:0-ra elhúzott. Aztán viszont Fucsovics neve mellé írhattuk be a következő három játékot, vagyis a 26 éves magyar fiú egyenlített.

Egy-egy újabb brék, majd mindketten hozták az adogatásaikat – Fucsovics közben az olasz 6:5-ös vezetésénél két játszmalabdát is hárított két remek nyerő ütéssel –, tehát jöhetett a rövidítés. 

Ebben pedig Fucsovics ellenállhatatlanul teniszezett és háromszor is elvette Seppi szerváját, végül 7–2-re nyerte a tie-beaket.

A meccs után a magyar játékos úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy az ATP-sorozatban minden megnyert meccs értékes, ráadásul Szófiában korábban még senkinek nem sikerült legyőznie Seppit az első fordulóban.

„Úgy éreztem, jó formában érkeztem Szófiába – közölte Fucsovics hozzátéve, hogy nagyszerűen sikerült az otthoni hat-hét edzéssel eltöltött napja a Budai Tenisz Centrumban. – Már a csütörtöki meccs jár a fejemben, mert Maden nagyon veszélyes játékos, és itt már három nyert mérkőzésen van túl.” 

A második fordulóban a magyar éljátékos ellenfele a selejtezőből főtáblára jutó, s az első körben a francia Adrian Mannarinót búcsúztató német Yannick Maden lesz.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (586 140 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Fucsovics Márton–Andreas Seppi (olasz, 8.) 6:2, 7:6 (7–2)