Tenisz: Ezért is fáj, hogy besároznak, lejáratnak – Babos

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 22:42
null
Babos Tímea szerint a szövetség lejáratja őt (Fotó: AFP, archív)
Babos Tímea egyértelmű üzenetben mondta le a válogatott szereplést, de úgy érzi, a szövetség megpróbálja lejáratni.

Ennél aligha végződhetett volna rosszabbul Babos Tímea szezonbeli első hosszabb túrája. Az MTK teniszezője a párosban elveszített Australian Open-döntőt követően még útnak indult a thaiföldi Hua Hin WTA-versenyére, ahol egyesben állt rajthoz. Az esemény azért is volt fontos a 25 éves játékosnak, mert jogelődjét, a tajvani tornát megnyerte tavaly, tehát az önbizalom-növelő győzelmek mellett a ranglistapontok megvédése szempontjából is szükség lett volna a jó eredményre. Ez viszont nem jött össze, hiszen az első fordulóban, a szlovén Tamara Zidansek ellen rosszullét miatt feladta a mérkőzést 6:0, 3:1-es hátrányban – a korai búcsú miatt hétfőtől a 100. helyre csúszik vissza a világranglistán.

„Sajnos nagyon gyengének, fizikailag és szellemileg is kimerültnek éreztem magam, ami meglepett, hiszen hiába edzettem sokat Ausztráliában, illetve párosoztam, azért nem kellene, hogy ennyire leterhelje a szervezetem – kezdte lapunknak Babos. – A meccs előtti éjjel többször hánytam, a pályán csak szédelegtem, rosszul voltam, így nem láttam értelmét a folytatásnak. Sajnálom, hiszen rengeteg pontot veszítettem.”

A párosban Grand Slam-győztes, kétszeres világbajnok teniszező csütörtökön ért haza Magyarországra, s első útja vérvételre vezetett, az eredmény pedig többek között magnéziumhiányt állapított meg, így a következő napokban Babosnak figyelnie kell a megfelelő vitaminbevitelre, illetve a pihenésre.

Következő versenye február 17-én – a budapesti WTA-viadal hetében – kezdődik Dubaiban, ahol egyesben és párosban is szeretne elindulni. Ismét hosszú túra vár rá, hiszen utána Acapulco, Indian Wells és Miami szerepel a programban, miközben alacsonyabb ranglistahelyezése miatt nehezebb dolga lesz. Ám ő továbbra is optimista, hogy a kemény munka egyszer meglátszik az eredményein, és idővel előrébb tud lépni.

A jövő héten Babos nem tart Bondár Anna, Gálfi Dalma, Jani Réka, Nagy Adrienn és Stollár Fanny társaságában Bathba, a Fed-kupa euro-afrikai zóna I. csoportjának helyszínére a magyar női válogatottal. A párosban junior Australian Open-bajnok Nagy szerdai sajtótájékoztatóján Juhász Gábor szövetségi kapitány azt mondta, Babos hivatalosan továbbra sem mondta le a szereplést. Most tekintsünk el attól a ténytől, miszerint ő és Fucsovics Márton Facebookon többször jelezte, hogy amíg a mostani vezetőség irányítja a Magyar Teniszszövetséget, nem játszanak a nemzeti csapatban – ez nem tekinthető hivatalosnak, még akkor sem, ha 2019-ben már teljesen természetes, ha sportolók a közösségi oldalaikon közölnek fontos bejelentéseket. Lapunk viszont megszerezte Babos e-mailjét, amit Juhásznak küldött január közepén, és amelyben világosan szerepel a mondat: 2019 februárjában nem áll a válogatott rendelkezésére – ezt azért nehéz kétféleképpen értelmezni...

„Tizenkét éves korom óta csak egyszer nem vettem részt a válogatott mérkőzéseken, tavaly. És akkor is kapitányi beleegyezéssel maradtam távol. Gyerekkoromtól kezdve becsületesen és legjobb tudásom szerint képviseltem a hazám és teszem ezt hétről hétre a világban. Ezért is fáj, hogy besároznak, lejáratnak – jelentette ki Babos. – A lányoknak természetesen sok sikert kívánok, a fiataloknak mindig nagy élmény a legjobbak ellen játszani, biztosan emlékezetes esemény lesz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik