Rafael Nadal sikerrel vette az első akadályt Montrealban (Fotó: ATP)

 

A spanyol klasszis nem kezdte jól a meccset, rögtön az első szervagémjét elveszítette, ám 2:3-nál visszavette az adogatását, majd 5:4-nél fogadóként két játszmalabdához jutott, ezekkel azonban nem élt. És erre a rövidítésben kis híján ráfizetett, Evansnek ugyanis 6–4-nél volt két szettlabdája, de a spanyol 8–6-ra fordított.

A találkozó az eső miatt rövid időre már az első szettben is félbeszakadt egyszer, de a második elején – amikor Nadal már brékelőnyben vezetett – még hosszabb szünet következett.

A kényszerpihenő után Evans jól folytatta a meccset, felállt brékhátrányból (3:3), ám a következő játékban ismét elveszítette az adogatását, és Nadal innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

ATP Tour on Twitter

Round for @RafaelNadal. The top seed beats Daniel Evans 7-6(6), 6-4. #CoupeRogers : @TennisTV | @CoupeRogers https://t.co/09TG9ihpZs



A Rogers Cup négyszeres bajnoka – akinek a kanadai mestertornán 35–8 a mérlege – a harmadik fordulóban az argentin Guido Pellával játszik.

A nőknél – akik Torontóban versenyeznek – bejutott a legjobb 16 közé Babos Tímea e heti páros partnere, Anett Kontaveit, aki ellen a spanyol Carla Suárez Navarro a második szett közepén csípősérülés miatt feladta a meccset. Az észt hölgy az első körben Marija Sarapovát búcsúztatta.

Simona Halep, Karolína Plísková, Elina Szvitolina és Belinda Bencic egyaránt három játszmában jutott tovább.

ATP 1000-ES TORNA, MONTREAL (6 338 885 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Nadal (spanyol, 1.)–D. Evans (brit) 7:6 (8–6), 6:4
Cilic (horvát, 14.)–Millman (ausztrál) 6:3, 6:4
Pella (argentin)–Albot (moldovai) 6:3, 2:6, 7:6 (7–2)
Bautista Agut (spanyol, 10.)–Schwartzman (argentin) 6:2, 7:5
Gasquet (francia)–Nisikori (japán, 5.) 6:7 (6–8), 6:2, 7:6 (7–4)
Thiem (osztrák, 2.)–Shapovalov (kanadai) 6:4, 3:6, 6:3
Garín (chilei)–Isner (amerikai, 12.) 6:3, 6:4
Medvegyev (orosz, 8.)–Edmund (brit) 6:3, 6:0

WTA-TORNA, TORONTO (2 830 000 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ
(a 16 közé jutásért)
Halep (román, 4.)–J. Brady (amerikai) 4:6, 7:5, 7:6 (7–5)
Ka. Plísková (cseh, 3.)–Riske (amerikai) 6:4, 6:7 (4–7), 6:2
Kontaveit (észt, 16.)–Suárez Navarro (spanyol) 7:5, 3:1-nél Suárez Navarro feladta
Jasztremszka (ukrán)–Azarenka (fehérorosz) 7:5, 7:5
Szvitolina (ukrán, 6.)–Siniaková (cseh) 6:3, 3:6, 6:3
Bencic (svájci, 11.)–Görges (német) 5:7, 6:3, 6:4
Alekszandrova (orosz)–Csang Suaj (kínai) 6:4, 6:3
Ostapenko (lett)–Pavljucsenkova (orosz) 6:2, 2:6, 6:4
Andreescu (kanadai)–Kaszatkina (orosz) 5:7, 6:2, 7:5
Oszaka (japán, 2.)–Maria (német) 6:2-nél Maria feladta