Tenisz: Nisikori lesz Federer negyeddöntős ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.01. 23:05
null
Roger Federer bejutott a párizsi negyeddöntőbe (Fotó: AFP)
A négyszeres bajnok Novak Djokovics 53 perc játék után bejutott a párizsi Masters-torna negyeddöntőjébe, mivel a bosnyák Damir Dzumhur a második szett elején feladta ellene a küzdelmet a harmadik fordulóban.

 

Dzumhur az első játszmában 1:4-nél hosszú játék végén másodszor is elveszítette az adogatását, majd derékfájdalmai miatt ápolást kért. A bosnyák teniszező ezt követően még tudta folytatni a mérkőzést, de miután a 6:1-re elbukott első szettet követően a másodikban is brékhátrányba került, a visszalépés mellett döntött.

A világranglista élére hétfőn két év után visszatérő Djokovics a negyeddöntőben a horvát Marin Ciliccsel találkozik, akivel szemben az örökmérleget tekintve 15–2-re vezet. Ha a horvát versenyző nyer – s ezzel bejut az elődöntőbe –, akkor biztossá teszi a szereplését a londoni ATP-vb-n.

A korábbi világelső svájci Roger Federer és az osztrák Dominic Thiem is bejutott a nyolc közé. Előbbi a Fucsovics Márton visszalépése miatt meccs nélkül továbbjutó olasz Fabio Fogninit verte meg két játszmában, míg utóbbi a horvát Borna Coricot szetthátrányból fordítva.

Federer kétszer is elvette ellenfele adogatását a meccs elején, 4:1-re ellépett, s bár az olasz egyből visszavett egy bréket és 4:5, 15:40-nél két fogadóponthoz jutott, végül nem tudott visszakapaszkodni a szettbe. A folytatás simább lett: Federernek ugyan 1:1-nél hárítania kellett egy bréklabdát, de ezt megtette, ő pedig az esélyeivel kétszer is élni tudott. A svájci következő ellenfele Nisikori Kei lesz, aki két szettben megverte Kevin Andersont.

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (5 444 985 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)–Dzumhur (bosnyák) 6:1, 2:1-nél Dzumhur feladta
Federer (svájci, 3.)–Fognini (olasz, 13.) 6:4, 6:3
A. Zverev (német, 4.)–Schwartzman (argentin, 15.) 6:4, 6:2
Cilic (horvát, 5.)–Dimitrov (bolgár, 9.) 7:6 (7–5), 6:4
Thiem (osztrák, 6.)–Coric (horvát, 11.) 6:7 (3–7), 6:2, 7:5
Hacsanov (orosz)–Isner (amerikai, 8.) 6:4, 6:7 (9–11), 7:6 (10–8)
Sock (amerikai, 16.)–Dzsaziri (tunéziai) 6:0, 6:4
Nisikori (japán, 10.)–K. Anderson (dél-afrikai, 7.) 6:4, 6:4

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sock (amerikai, 16.)–Thiem (osztrák, 6.)
A. Zverev (német, 4.)–Hacsanov (orosz)
Nisikori (japán, 10.)–Federer (svájci, 3.)
Cilic (horvát, 5.)–Djokovics (szerb, 2.)

WTA-TORNA, CSUHAJ (2 349 363 dollár, kemény pálya)
ORCHIDEA-CSOPORT

Barty (ausztrál, 9.)–Garcia (francia, 8.) 6:3, 6:4
A csoport állása: 1. Szabalenka (fehérorosz) 1/0, 2. Barty 1/1, 3. Garcia 0/1
RÓZSA-CSOPORT
Görges (német, 5.)–Mertens (belga, 4.) 6:2, 7:6 (7–5)
A csoport végeredménye: 1. (elődöntős) Görges 1/1 (3–2), 2. Mertens 1/1 (2–2), 3. Kontaveit (észt) 1/1 (2–3)
KAMÉLIA-CSOPORT
Sevastova (lett, 2.)–Csang Suaj (kínai, 12.) 6:0, 7:6 (12–10)
A csoport állása: 1. Sevastova 1/0, 2. Muguruza (spanyol) 1/0, 3. Csang Suaj 0/2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik