Tenisz: Cseng Szaj-szaj legyőzte Tuan Jing-jinget Kantonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 19:16
Cseng Szaj-szaj legyőzte párospartnerét, Tuan Jing-jinget a kínai Kantonban zajló női tenisztorna keddi játéknapján.

A hatodik helyen kiemelt Cseng az első fordulóban két szoros és egy sima szettben, 2 óra 45 perc alatt győzte le szabadkártyás ellenfelét.

A két játékos júniusban döntőt játszott a Roland Garroson, de két szettben kikapott a Babos Tímea, Kristina Mladenovic duótól.

Szentpéterváron az egyaránt hazai közönség előtt szereplő Andrej Rubljov és Jevgenyij Donszkoj is bejutott a nyolcaddöntőbe férfi tenisztornán. Előbbi – a torna ötödik kiemeltjeként – a fehérorosz Ilja Ivaska ellen győzött szetthátrányból fordítva, míg utóbbi az olasz Matteo Violát verte két sima játszmában.

Fucsovics Márton (66. a világranglistán) szerdán mutatkozik be az oroszországi versenyen, első ellenfele a hazai közönség előtt szereplő, kvalifikációból főtáblára jutott Alekszej Vatutyin (197.) lesz.

Metzben mindkét, kedden pályára lépett kiemelt búcsúzott az első fordulóban, ugyanakkor ötből négy, hazai közönség előtt szereplő játékos bejutott a nyolcaddöntőbe, csupán a világranglista 432. helyén álló Rayane Roumane esett ki.

 

 

WTA-TORNA, KANTON (500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ

Szvitolina (ukrán, 1.)–Jakupovic (szlovén) 6:3, 6:3
Peng (kínai)–Vang (kínai, 2.) 7:5, 6:2
Kenin (amerikai, 3.)–Siegemund (német) 6:4, 6:2
Csang (kínai, 4.)–Kozlova (ukrán) 6:2, 6:4
Siniaková (cseh, 5.)–Ribakina (kazah) 6:1, 3:1-nél Ribakina feladta.
Cseng (kínai, 6.)–Tuan (kínai) 6:7 (5–7), 7:6 (7–3), 6:1
Blinkova (orosz)–Sorribes Tormo (spanyol) 2:6, 6:1, 4:1-nél Sorribes Tormo feladta
Zavacka (ukrán)–Ferro (francia) 5:7, 7:6 (8–6), 6:4
Paolini (olasz)–Zidansek (szlovén) 3:6, 6:3, 6:3
Petkovic (német)–Pattinama Kerkhove (holland) 7:5, 6:7 (4–7), 6:3
Sztojanovics (szerb)–Frech (lengyel) 7:5, 7:6 (7–4)

ATP 250-ES TORNA, SZENTPÉTERVÁR (1 248 665 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Rubljov (orosz, 5.)–Ivaska (fehérorosz) 4:6, 6:0, 6:4
Dzumhur (bosnyák)–Tipszarevics (szerb) 7:5, 3:6, 3:1-nél Tipsarveic feladta
Geraszimov (fehérorosz)–Rosol (cseh) 7:5, 6:2
Carballes Baena (spanyol)–Klizan (szlovák) 6:2, 7:5
Donszkoj (orosz)–Viola (olasz) 6:2, 6:1
Berankis (litván)–Szela (izraeli) 6:3, 6:0

ATP 250-ES TORNA, METZ (586 140 euró, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ

Barrere (francia)–Hurkacz (lengyel, 6.) 6:2, 6:2
Herbert (francia)–Struff (német, 8.) 7:6 (7–3), 6:4
Gasquet (francia)–Granollers (spanyol) 4:6, 7:6 (7–5), 6:4
Tsonga (francia)–Andujar (spanyol) 3:6, 6:1, 6:2
Sonego (olasz)–Otte (német) 6:2, 7:6 (7–2)
Lenz (német)–Carreno Busta (spanyol) 6:1, 6:1
Bedene (szlovén)–Roumane (francia) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik