Tenisz: Cibulková álomrajtot vett, Jani csak szorongatni tudta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 19:49
Babos Tímea után Jani Réka is a nyolcaddöntőben esett ki a strasbourgi női tenisztornán. A rémálomszerű kezdés után a második szettben időnként alaposan megszorongatta a szlovák Dominika Cibulkovát, de végül két játszmában kikapott.

Bővebben a mai meccsekről itt! Bővebben a mai meccsekről itt!

Jani Rékának (535.) gyakorlatilag 500 helyes differenciát kellett volna ledolgoznia a 2016-os WTA-világbajnok szlovák Dominika Cibulková (36.) ellen, ez pedig a meccs elején egyáltalán nem akart összejönni, az első 14 labdamenet mindegyike – és az első 22-ből 20 – a favorité lett, aki hamar ellépett 5:0-ra. A magyar játékosnak a becsületgém összejött az első szettben, de a szlovák a második játszmalabdájával már élt (1:6).

A második szett lényegesen jobban, sikeres Jani-adogatással indult, és bár ezúttal is hamar brékhátrányba került (1:3), 3:2-es Cibulková-előnynél fogadólabdához jutott és egyenlített (3:3). A magyar játékos ebben a játszmában lényegesen nagyobb ellenállásra kényszerítette ellenfelét, még egy gémet meg is nyert (3:5-nél, meccslabdát hárítva), de végül a szlovák örülhetett (4:6).

WTA-TORNA, STRASBOURG (250 000 dollár, salak)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cibulková (szlovák, 5.)–Jani Réka (magyar) 6:1, 6:4
Dijasz (kazah)–Babos Tímea (magyar, 6.) 7:6, 4:6, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik