Tenisz: Babosék két szettben elődöntősök Birminghamben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 16:30
A Birminghamben rendezett füves pályás női tenisztorna páros versenyében elődöntőben jutott az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős, miután egy simább és egy szorosabb játszmában 6:4, 7:5-re felülmúlta a Vania King, Katarina Srebotnik amerikai, szlovén duót.

Babosék stabil játékkal kezdték a mérkőzés – igaz Kingéknek Babosék 2:1-es vezetésénél volt két bréklabdájuk, ám az első szettben csak a magyar, francia páros tudta elvenni ellenfele adogatását. Mégpedig a legvégén, az első és egyetlen bréklabdát kihasználva, amivel 33 perc alatt sikerült megnyerni 6:4-re a gémet.

A második játszma elején Mladenovic kezdte a szervát, hozta is, majd brékkel kezdték a fogadást Babosék, s a magyar lány is hozta a saját játékát, így már 3:0-ra is vezettek, de a King, Srebotnik páros visszavette ellenfelétől a brékelőnyt, és 22 perc után már 3:3 állt a táblán.

A folytatásban aztán mindenki hozta saját adogatását, míg az utolsó játékban, Kingék adogatásánál, 6:5-nél Babosék első meccslabdáját King ugyan hárította, Mladenovic a másodikat már beütötte, így a magyar, francia duó készülhet az elődöntőre.

A magyar teniszező és francia partnere a Barbora Krejciková, Katerina Siniaková (csehek, 4.)-Katie Boulter, Heather Watson (britek) összecsapás győztesével játszik az elődöntőben.

WTA-TORNA, BIRMINGHAM (936 128 dollár, fű)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)–Vania King, Katarina Srebotnik (amerikai, szlovén) 6:4, 7:5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik