Tenisz: Babosék az elődöntőben búcsúztak Moszkvában

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 18:28
A Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős 6:4, 7:5-re kikapott a Kirsten Flipkens, Bethanie Mattek-Sands belga, amerikai párostól a moszkvai kemény pályás tenisztorna női páros versenyének elődöntőjében, ezzel búcsúzott a tornától.

Babosék az első szettben kétszer is hibáztak – rögtön az elején, majd kulcshelyzetben, 5:4-es hátránynál veszítették el saját adogatásukat, így az első szettet 6:4-re megnyerte a Flipkens, Mattek-Sands páros.

Az első helyen kiemelt magyar, francia kettős a folytatásban némileg jobban játszott, ám ezúttal ez is kevés volt – Babosékat kétszer is brékelték, 6:5-ös hátránynál ráadásul a mérkőzésben maradásért adogathattak, de elbukták a játékot, így kikaptak.

Az összecsapás 1 óra 24 percig tartott.

WTA-TORNA, MOSZKVA (1 032 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Flipkens, Mattek-Sands (belga, amerikai, 3.)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 1.) 6:4, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik