Tenisz: Babos viszonya nagyon rideg volt Hlaváckovával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.16. 14:30
null
Babos és Hlavácková kapcsolata a pályán kifogástalan volt (Fotó: AFP)
Érdekes interjút készített az Új Szó Babos Tímeával. A beszélgetésből az is kiderül, hogy miért nem Andrea Hlaváckovával játszik tovább a páros versenyeken.

 


Babos Tímea és Andrea Hlavácková négy tornát nyert meg az idén párosban, a legnagyobb sikerük a világbajnoki cím volt. Az Új Szó feltette neki a kérdést, hogy igaz-e, amit a cseh teniszező nyilatkozott, hogy rideg volt a viszony kettejük között.

„Igen, így van. Egyébként ez is tök jó, hogy ő így nyilatkozik erről, mert megbeszéltük, hogy nem beszélünk erről. De hát ez is az egyik oka, amiért nem jövünk ki egymással. A pályán kívül nem működött a dolog, ez hosszú távon az eredményesség rovására ment volna. Nem láttam így értelmét a dolognak, ezért már a US Openen mondtam neki, hogy jövőre nem szeretnék vele játszani. Megegyeztünk, hogy ezt csak Szingapúr után jelentjük be hivatalosan, de ő már korábban bejelentette, ráadásul úgy, hogy ő nem akar velem játszani… Szóval ha ilyesmiket mindennap megkapunk egymástól, az kicsit sok… Amikor eldöntöttük, hogy nem folytatjuk együtt, attól kezdve hihetetlen eredményeket értünk el. Szerintem ez a női egónak is köszönhető.”

„Tudtuk, hogy már csak két hónap van hátra, az utolsó tizenkilenc meccsünkből tizennyolcat megnyertünk, egyet buktunk, a pekingi döntőben Martina Hingis és Csan Jung-zsan ellen. Nagyon jól kijött a lépés, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben nem működött volna. Főleg úgy, hogy Andrea úgy tervezi, ez lesz az utolsó szezonja, én pedig még több egyénit szeretnék játszani. Mindamellett, hogy nem értettük meg egymást, a versenyprogramunkat sem tudtuk volna úgy összeállítani, hogy mindkettőnknek kedvező legyen.”

Az új társáról, Kristina Mladenovicról:

„Mladenoviccsal egész évben beszéltünk, pont azért, mert Hlaváckovával nem értettük meg egymást. A US Open óta tudjuk, hogy jövőre együtt szeretnénk játszani. Mivel régóta jó a kapcsolatunk, meg tudtuk ezt beszélni anélkül, hogy kitudódott volna.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik