Tenisz: Babos hivatalosan nem mondta le a válogatott szereplést

Vágólapra másolva!
2019.01.14. 14:18
null
A szövetség továbbra is azon dolgozik, hogy megegyezzen a két játékossal (Fotó: Dömötör Csaba)
Tartalékos magyar válogatott utazik Frankfurtba a németek elleni Davis-kupa-mérkőzésre, nemcsak Fucsovics Márton hiányzik majd a csapatból – a Fed-kupa csapatnál Juhász Gábor egyelőre mind az öt eredetileg benevezett játékossal számol.

 

Itthon nem állt meg az élet annak ellenére sem, hogy legjobb játékosaink az Australian Openen küzdenek Melbourne-ben. Üzentek ugyanis onnan még szombaton a Facebookon, hogy nem lépnek pályára a magyar válogatott februári erőpróbáin, függetlenül attól, milyen ajánlatot kaptak a szereplés fejében a Magyar Teniszszövetségtől – az egység tehát továbbra is teljes Babos Tímea és Fucsovics Márton között. Más kérdés, hogy mint azt az MTSZ hétfő délelőttre, a Nemzeti Edzésközpontba (miközben a 16 évesek országos bajnoksága zajlott a kemény pályákon) összehívott sajtótájékoztatóján megtudtuk, a távolmaradásról csak Fucsovics küldött hivatalos értesítést, Babos nem – ez persze a tényeken nem változtat.

A LEVELEZÉS NEM NYILVÁNOS

VÉLEMÉNYALKOTÁSI JOG ÉS KÖTELEZETTSÉG

A Nemzeti Sport érdeklődött arról Richter Attila főtitkárnál, hogy elkezdődtek-e már az egyeztetések Markovits László és a szövetség között azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Kormány tavaly év végén a Magyar Közlönyben felhívta az emberi erőforrások miniszterét és a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost, hogy a Vasas Sport Club szakmai együttműködésével készítsenek előterjesztést a nagy nemzetközi teniszversenyek megrendezésére alkalmas teniszközpont létrehozásának szakmai koncepciójára.

A főtitkár válaszában fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Vasas segítsége mellett a kormánybiztos és az Emberi Erőforrások Minisztériuma kapta a felkérést, nem személyesen Markovits (a Vasas SC elnöke). A Vasas bevonását egyébként a szövetség üdvözli, hiszen a létesítmények üzemeltetése kapcsán legnagyobb tapasztalata az egyesületeknek van, lehet és kell, hogy legyen.

A Magyar Teniszszövetségnek minden szakmai kérdéssel kapcsolatban véleményalkotási joga és kötelessége van, ezt a feladatát a természetes rend szerint a klubok által megválasztott elnökség kezében is tartja. Richter hozzátette, ahogy a korábbi beruházások kapcsán, úgy most sem szeretnének a részesei lenni magának a beruházási folyamatnak, nekik a szakmai szempontrendszer a legfontosabb. A tenisz más logika mentén működik mint a csapatsportok, nem az utánpótlás fejlesztését, hanem egyébi üzleti szempontokat kell figyelembe venni a nagyobb létesítményeket illetően.

Juhász Gábor sportigazgató és női szövetségi kapitány, akit a szövetség megbízott azzal, hogy lefolytassa az egyeztetést Babos és Fucsovics menedzsmentjével, a két játékos szombati közleményével kapcsolatban elmondta, hogy nem kínáltak semmit. Kérte az érintettektől, írják le, pontosan mit szeretnének, azonban ők visszadobták a labdát, vagyis az MTSZ vázolja fel, mire gondol és ezt meg is tette, nemcsak anyagi értelemben, hanem az infrastruktuális lehetőségeket és a szakmai segítséget is figyelembe véve. Hozzátette, Babos Tímea édesapjával november 14., Joó Györggyel, Fucsovics Márton menedzserével december 21-én kezdődtek el az egyeztetések. Hogy min múlik a szereplés, mi az akadály, annak kapcsán megtudtuk, hogy a levelezést – Richter Attila főtitkár szavai szerint – szívesen nyilvánosságra hozta volna az MTSZ, azonban nem teszi meg – tiszteletben tartja, hogy ezt kérték tőle a játékosok menedzsmentjei. A főtitkár annyit azonban elmondhatott, hogy anyagi jellegű feltételekről is szó esett (ez nem cseng egybe a két játékos kommunikációjával) és örülne neki, ha ezt tisztán láthatná a közvélemény. A válogatott szereplés véleménye szerint a játékosok és a szövetségi kapitány közötti kérdéskör, a teniszezők a hazájukért és az országért küzdenek a nemzeti csapatban.

Richter arról is beszélt, hogy a szövetség és a válogatott közös működése nem változott azóta, hogy hat-hét éve játékosbarátabbá vált a feltételrendszer. 2013-ban következett be a mélypont, férfi nemzeti csapatunk kiesett az euro-afrikai zóna II. csoportjából is, ezután egy hosszú távú elképzelés mentén csapatmunkával felküzdötte magát a tetőpontig és a Davis-kupa világcsoportjába jutott. A legjobb játékosait csak akkor tudja támogatni a szövetség, ha kapcsolódási lehetőség adódik, vagyis a válogatott események során tudnak segíteni nekik. Fucsovics Márton például alapozó felkészüléséhez ismét igénybe vehette a válogatott erőnléti edzőjének, Vaskó Balázsnak a segítségét, még úgyis, hogy arra eredetileg csak a Nemzeti Edzésközpontban lett volna lehetősége, logisztikai átszervezés után külső helyszínen is biztosította a szövetség, hogy legmagasabban rangsorolt teniszezőnk Vaskóval dolgozhasson. Kérdésre válaszolva Richter elmondta, a két topjátékos és az MTSZ közötti viszálynak a sportág lehet az igazi vesztese.

HIVATALOS LEMONDÁS NEM TÖRTÉNT

Az is fontos tényező, hogy mi lesz Babos és Fucsovics tervezett olimpiai vegyes páros szereplésével. Ennek egyik feltétele a megfelelő ranglistás helyezés. A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) négyéves megfigyelési időszakkal számol, három esztendőben egyszer-egyszer kell rendelkezésre állnia a sportolóknak (ez nem jelenti azt, hogy pályára is lépnek) a válogatott számára. Ezt a kritériumrendszert a tokiói olimpiáig biztosan nem enyhítik, utána elképzelhető, hiszen a Davis-kupa átszervezése miatt eleve kevesebb lehetőségük lesz a játékosoknak arra, hogy a nemzeti együttesben szerepeljenek, a mérkőzésszám feleződhet is adott esetben.

A hölgyekkel kapcsolatban Juhász Gábor közölte, a Fed-kupa határidején belül Babos Tímeát, Bondár Annát, Gálfi Dalmát, Jani Rékát és Stollár Fannyt nevezte be. Jelenleg ezzel az öt személlyel számol, ugyanis hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy valaki nem állna rendelkezésre, csupán arról, hogy valaki vállalja a szereplést. A válogatott február 6–9. között az angliai Bathban az euro-afrikai zóna I-es csoportjában küzd majd.

NEM A MIEINK AZ ESÉLYESEK

A férfiaknál kicsit kusza a helyzet, Fucsovics Márton szombaton hivatalosan is lemondta a szereplést, vele nem számolhat Köves Gábor szövetségi kapitány – a lemondáson kicsit csodálkozott a szakember, véleménye szerint a személyes ellentétek nem kellene, hogy szóba kerüljenek ilyen esetben és óriási lökést adott volna a fiatal játékosoknak Fucsovics jelenléte –, ahogy a mononukleózissal bajlódó Valkusz Mátéra sem. Balázs Attila rendelkezésre áll ugyan, ám nem biztos, hogy százszázalékos lesz. A Nemzeti Sport kérdésére Köves kifejtette, hogy második számú játékosunk elhúzódó lágyéksérülésével rengeteg helyen járt már. Amikor elkezdte a játékot, nem volt teljesen rendben, emiatt megijedt. Napi két, két és félóra gyógytornát végez, keményen harcol, hogy tudjon versenyeken is szerepelni. Arra csekély az esély, hogy egyénit játsszon a február 1-2-án Frankfurtban, a németek ellen rendezendő párharc során (melynek tétje a Davis-kupa novemberi, madridi döntőjébe jutás), de legalább a párosban szeretné bevetni Köves Gábor, viszont azt nem kockáztatná meg, hogy Balázs visszaessen és emiatt újabb félévet kihagyjon – vagyis nagyjából úgy állunk, mint szeptemberben a csehek elleni összecsapás előtt.

Marad tehát Piros Zsombor, Borsos Gábor és Nagy Péter, ők tavaly bizonyították rátermettségüket, hozzájuk és Balázshoz ötödikként Szintai Dávid csatlakozhat.

Köves Gábor nem ismeri a német válogatott összeállítását, a nevezési határidő január 22. Azt nem hivatalosan tudni lehet, hogy a világranglistán negyedik Alexander Zverev és a 32. Philipp Kohlschreiber is ott lesz a fedélzeten. A részvételüktől függetlenül, mivel féltucat top 100-as teniszező közül válogathatnak a házigazdák, Köves szerint mindenképpen ők a favoritok – nyilván Fucsoviccsal több lenne az esély, főként, hogy a mérkőzések immár csak két nyert szettig tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik