Tenisz: Babos elárulta, miben szeretne fejlődni új edzőjével

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 10:19
null
Babos Tímeát (balra) és Kristina Mladenovicot sztárként fogadták Szingapúrban – a vb-t tartják a WTA koronaékszerének (Fotó: Getty Images)
Kanadai és kínai ellenféllel kezd a vb-n a francia Kristina Mladenovic oldalán Babos Tímea, aki címvédőként a szingapúri szálloda egyik legnagyobb lakosztályát kapta meg az ötvenedik emeleten.

 

– Két hete dolgozik együtt új edzőjével, Nikola Horvattal. Mik az első tapasztalatok, és mennyiben más a közös munka, mint Thomas Drouet-val volt?
– Korábban is említettem, hogy a kapcsolatunk Thomas-val sajnos kimerült, már nem tudtunk egymásnak újat mondani, mutatni. Bízom benne, hogy Nickkel új impulzusokat kapok, egy új szempár talán többet lát. Nick más habitusú ember, mint Thomas, természetesen ezt is meg kell szokni – felelte a szingapúri világbajnokság párosbeli negyeddöntőjére készülő Babos Tímea, aki tavaly a cseh Andrea Hlaváckovával nyerte meg a versenyt, míg az idén a francia Kristina Mladenovic oldalán ismételne. A keddi sorsoláson eldőlt, a negyeddöntőben a Gabriela Dabrowski, Hszü Ji-fan kanadai, kínai kettős lesz az ellenfelük.Egyelőre két hetet tudtunk együtt edzeni, hatalmas változást még nem várok, a technikai elemek novemberben, a holt szezon idején kerülnek terítékre. Nagyon sokat beszélgettünk, van tervünk a játékom javítására, csiszolására, de ez csak Szingapúr után valósítható meg. Szeretnék több játékelemben javulni: szerva, röpte, agresszivitás és összpontosítás, csak hogy néhányat említsek.

– Ha már Szingapúr: a világbajnokságon mindig megadták a módját a játékosok fogadásának, de mennyiben részesült most különleges bánásmódban mint címvédő?
– Az év végi WTA Finalst nem véletlenül hívják a WTA koronaékszerének, itt tényleg minden a játékosok körül forog, le a kalappal a WTA és a rendezők, a szponzorok előtt! Címvédőként az idén a szálloda egyik legnagyobb lakosztályát kaptam meg az ötvenedik emeleten, ahol több becsomagolt ajándék várt. A stadionba vezető lépcsősoron a korábbi nagy bajnokok mellett az én életnagyságúnál is nagyobb fotóm fogadja a nézőket, illetve fantasztikus érzés az is, hogy az egyes címvédője, a dán Caroline Wozniacki és a mi, Andrea Hlaváckovával közös fotónkkal népszerűsítik a versenyt. Ez az esemény tényleg nagyon más, a megbecsülés, amelyet itt kapunk, minden év közbeni szenvedést könnyen elfeledtet. Itt lenni jutalom!

– Mit gondol a mezőny erősségéről, keményebb dolguk lesz, mint tavaly?
– A párosmezőny kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy az elmúlt tíz évben csak két játékos tudott címet védeni, de más-más párral. Nincs igazán kiemelkedő duó a mezőnyben. Tavaly a Martina Hingis, Csan Latisa páros toronymagas esélyesként érkezett, mégis elkaptuk, az idén viszont nem hiszem, hogy lenne favorit. A négy Grand Slam-tornát három különböző pár nyerte meg – sajnálom, hogy nem kettő, hiszen előttünk volt az esély a US Openen… Természetesen igyekszünk minél jobban szerepelni, de az elmúlt négy év tapasztalatából tudom, mit várhatok, mégpedig azt, hogy ez a verseny a legkiszámíthatatlanabb.

Babos hatalmas fotója
Babos hatalmas fotója

– A hosszú idény végén járunk, az elmúlt időszakban betegség is hátráltatta. Még megvan a kellő energia?
– A szezon utolsó versenyére már mindenki fáradt, de nem hiszem, hogy bárki is fásult lenne. A körülöttünk lévő felhajtás rengeteg pluszenergiát ad minden játékosnak. Kikivel nagyon jó a kapcsolatom, remekül megértjük egymást, és becsülettel felkészültünk a minél jobb szereplés érdekében.

– Mivel telik kint az idő?
– Vasárnap este érkeztünk meg Szingapúrba, hétfőn már edzettünk kétszer, kedd este a hivatalos megnyitón vettünk részt. Ez nagyszabású rendezvény, amelyet kétórás interjúk előztek meg. Mivel Szingapúrba csak a nyolc legjobb egyéni játékos és pár kvalifikálta magát, természetesen a támogatók is sok eseményt időzítettek erre a hétre, így címvédőként nekem is eleget kell tennem néhány meghívásnak, amit örömmel teszek meg a minket övező szeretet, illetve a tenisz népszerűsítése miatt.

– Az idén búcsúzik Szingapúr, hiszen a következő tíz évben Sencsenben rendezik meg a világbajnokságot. Több ország is pályázott, de a kínaiak igyekeztek a leginkább, Vuhan például sokáig biztos befutónak tűnt. Mindkét helyszínt jól ismeri, mi a véleménye az országváltásról, hozzátéve, hogy a sencseni szervezők a jelenlegi hétmillió dolláros pénzdíjat tizennégymillióra emelik?
– Nagyon sajnálom, hogy Szingapúr „mandátuma” a végéhez érkezett. A szervezés, a lebonyolítás fenomenális volt az elmúlt négy évben, de biztos vagyok benne, hogy Sencsen is ki fog tenni magáért, és folytatja a tradíciót. A tenisz Ázsiában nagyon népszerű, rengeteg tehetséges játékos tűnt fel, a következő években még ennél is több várható, ami a szponzorok érdeklődését is felkeltette. Remélem, hogy Kikivel hasonlóan sikeresek leszünk 2019-ben, mint az idén, és nem titkolt célunk jövőre is kijutni a vébére, amit év közben kell kiérdemelni. A vébészereplés már tényleg jutalomjáték és megtiszteltetés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik