Tenisz: Babos a főtáblát is győzelemmel kezdte

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 21:44
A selejtezőből főtáblára kerülő Babos Tímea 6:4, 6.4-re győzött az amerikai Louisa Chirico ellen a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna első fordulójában.

A 20 éves Louisa Chirico az idei madridi versenyen a selejtezőből indulva elődöntőig jutott, majd a Roland Garroson is sikerrel vette a kvalifikációt, és a főtáblán is nyert egy meccset. Most azonban Babos ellen csak felvillanásai voltak, a 23 éves magyar teniszező következő ellenfele a 13. helyen kiemelt svájci Belinda Bencic lesz.

„A mai nap sem volt egyszerű… Két esőszünet is volt a meccs alatt. Már a bemelegítés alatt cseperegni kezdett, aztán egy gémet játszottunk, és jött az első szünet. Az esőszünetek idején Thomas-val beszélgetünk, még tovább pontosítjuk a taktikát. És természetesen igyekszek relaxálni is. A szünetek alatt azért próbálunk nevetni, mosolyogni, aztán persze jöhet az újabb bemelegítés. A mai meccsemre ötször kellett bemelegítenem a sok eső miatt…” – olvasható Babos nyilatkozata a babostimea.hu-n.

Babost párosban a kazah Jaroszlava Svedova oldalán a 3. helyen emelték ki, s a második fordulóban az Anabel Medina Garrigues, Arantxa Parra Santonja spanyol duó ellen lépnek pályára.

WTA-TORNA, CINCINNATI (2 503 250 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

McHale (amerikai)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:2, 6:2
Ostapenko (lett)–Schmiedlová (szlovák) 1:6, 7:6, 7:6
Curenko (ukrán)–Csang Suaj (kínai) 6:3, 6:3
Riske (amerikai)–Flink (orosz) 6:4, 7:6
Vandeweghe (amerikai)–Errani (olasz) 4:6, 6:3, 6:4
Babos (magyar)–Chirico (amerikai) 6:4, 6:4
Vekic (horvát)–Ivanovics (szerb) 6:4, 6:2
Gavrilova (ausztrál)–Garcia (francia) 7:5, 6:3
Beck (német)–Putyinceva (kazah) 6:2, 6:3
Pironkova (bolgár)–Kaszatkina (orosz) 6:1, 6:1
Cornet (francia)–Bertens (holland) 7:6, 6:3
Strycová (cseh)–Bouchard (kanadai) 6:4, 6:0
2. FORDULÓ
Ka. Plísková (cseh, 15.)–Ostapenko (lett) 6:4, 6:1

ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI (5 004 505 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

K. Anderson (dél-afrikai)–Dolgopolov (ukrán) 7:5-nél Dolgopolov feladta
Gasquet (francia, 13.)–Mannarino (francia) 7:6, 3:6, 6:1
Goffin (belga, 11.)–Baszilasvili (grúz) 7:5, 6:3
Tomic (ausztrál)–Sousa (portugál) 6:4, 6:3
Juzsnij (orosz)–Fritz (amerikai) 6:1, 6:3
Isner (amerikai)–Fognini (olasz) 6:3, 6:2
Monfils (francia, 9.)–Carreno-Busta (spanyol) 6:3, 6:4
Bagdatisz (ciprusi)–Pospisil (kanadai) 7:5, 7:5
Millman (ausztrál)–Dzsaziri (tunéziai) 6:4, 5:7, 6:3
Verdasco (spanyol)–Ramos (spanyol) 7:6, 6:4
Cilic (horvát, 12.)–Troicki (szerb) 6:3, 6:4
Kyrgios (ausztrál, 14.)–Pouille (francia) 6:2, 7:5
Coric (horvát)–Paire (francia) 1:6, 6:3, 6:4
Cuevas (uruguayi)–Querrey (amerikai) 4:6, 7:6, 6:3
Opelka (amerikai)–Chardy (francia) 3:6, 7:5, 7:6
Johnson (amerikai)–Delbonis (argentin) 6:4, 7:5
Benneteau (francia)–Ferrer (spanyol, 10.) 6:4, 2:6, 6:4
López (spanyol, 16.)–M. Zverev (német) 6:3, 6:1
Dimitrov (bolgár)–Simon (francia) 6:1, 6:3
Donaldson (amerikai)–Almagro (spanyol) 6:3, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik