Tenisz: Andy Murray akár már két hét múlva egyest játszhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 10:09
A teniszező Andy Murray azt mondta, ideális esetben a jövő szombaton kezdődő cincinnati versenyen újra elindulhat az egyesek mezőnyében is.

A háromszoros Grand Slam-torna-győztes brit játékos a washingtoni tornán kijelentette, akkor tér vissza egyesben is, amikor késznek érzi rá magát.

„Folyamatosan egyesben edzem, mellette párosban indulok a tornákon, hétről hétre gondolkozom csak” – fogalmazott a 32 éves skót teniszező. Hozzátette: amennyiben a számára legjobb forgatókönyv valósul meg, akkor már a cincinnati kemény pályás versenyen ott lehet az egyesek mezőnyében is.

„Ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg várok a US Open utánig, mert nem szeretnék olyan tornán visszatérni, ahol három nyert szettre mennek a mérkőzések” – utalt az év utolsó Grand Slam-versenyére Murray.

A skót játékos januárban, az ausztrál nyílt bajnokság előtt még azt mondta, hogy folyamatos fájdalmai miatt visszavonul. Akkor másodszor is kés alá feküdt a csípőjével, amivel előtte csaknem két évig bajlódott, és amelyet egy évvel korábban is megműttetett. Végül júniusban, a londoni Queens' Clubban párosban tért vissza, és győzött a spanyol Feliciano López társaként, majd Wimbledonban Serena Williams oldalán a vegyes párosok versenyében a harmadik fordulóig jutott.

Az egykori világelső Murray a következő versenyeken testvérével, a párosban 2016-ban világelsőségig jutó Jamie-vel indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik