Tenisz: a WTA vezetője szerint lenne értelme az egyesülésnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 12:03
null
Steve Simon, a WTA vezetője (Fotó: AFP)
A női teniszversenyeket szervező WTA irányítója, Steve Simon szerint „abszolút lenne értelme” az egyesülésnek a férfitornákat rendező ATP-vel, de ennek nem szabad „bekebelezésnek” tűnnie.

 

A két szervezet összeolvadásának ötletét először Roger Federer vetette fel, s a javaslatot több korábbi és mostani éljátékos mellett Simon és az ATP elnöke, Andrea Gaudenzi is üdvözölte. A női teniszezők közül ugyanakkor többen is jelezték, hogy a közös szervezetben egyenlő képviseletet akarnak.

„Ez nem bekebelezés. Ez nem arról szól, hogy egyik körverseny nagyobb területet akar magának” – nyilatkozott Simon a New York Timesnak.

„Jelenleg saját magunkkal, más sportligákkal és szórakoztató iparágakkal versenyzünk. Küzdünk a szurkolókért, a támogatókért, a közvetítésekért, hogy fejlődni tudjunk” – tette hozzá.

A sportágat összesen hét szervezet irányítja, az ATP és a WTA mellett a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) és a négy Grand Slam-torna szervezői.

Az egyesülés többek között egyszerűsítené a televíziós szerződéseket és a szponzori megállapodásokat. A férfi és a női világranglista számításának mások a szabályai, mint ahogy például a pályán történő edzői tanácsadásra is más előírások vonatkoznak a két nem esetében.

„Nem tartok a teljes egyesüléstől. Soha nem tartottam – jelentette ki Simon. – Természetesen ez egy hosszú és rögös út lesz, de abszolút lenne értelme.”

Hangsúlyozta: ez nem a WTA megmentésére irányuló próbálkozás lenne.

Simon szerint a mostani válság, amelyet a koronavírus-járvány idézett elő, egyedülálló a teniszéletben, s ez akár lehetőséget is magában rejt.

„Ha megállapodás születik a célról, akkor már gyorsan mennek a dolgok” – tette hozzá.

A teniszszezont márciusban függesztették fel a pandémia miatt, a kényszerpihenő legalább július közepéig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik