Tenisz: a Vasas segít az új budapesti központ építésében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 13:43
Magyarország kormánya, az Orbán Viktor miniszterelnök által ma aláírt kormányhatározat értelmében a Vasas Sport Club kizárólagos szakmai együttműködésével kezdi meg a nagy nemzetközi teniszversenyek megrendezésére alkalmas budapesti teniszközpont előkészítő munkáit – jelent meg a Magyar Közlönyben.


Markovits László, a Vasas elnöke szerint megtisztelő lehetőséget kaptak a kormánytól, a projektbe már első körben három vasasos kötődésű korábbi kiváló teniszezőt vont be, és szeretné, ha az egész magyar teniszcsalád magáénak érezné a sportágtörténeti beruházást.
Markovits László, a Vasas elnöke szerint megtisztelő lehetőséget kaptak a kormánytól, a projektbe már első körben három vasasos kötődésű korábbi kiváló teniszezőt vont be, és szeretné, ha az egész magyar teniszcsalád magáénak érezné a sportágtörténeti beruházást.

„Óriási megtiszteltetés, hogy a kormány a Vasas SC-t kérte fel partnerként az évtizedek óta várt versenyközpont megépítését megalapozó szakmai koncepció kidolgozására. Szeretném, ha az egész magyar teniszcsalád magáénak érezné a projektet, így első lépésben sportágunk két legendáját, az egyaránt Grand Slam-győztes Temesvári Andreát és Taróczy Balázst, valamint a korábbi szintén top 100-as teniszezőt, Fucsovics Márton jelenlegi edzőjét, Sávolt Attilát kértem fel, hogy csatlakozzanak csapatunkhoz, segítsék a munkát. Természetesen tervezzük a szakmai team bővítését: a sportolók, edzők, klubvezetők bevonásával szeretnénk élni a sportágunk jövőjét meghatározó lehetőséggel. A legfontosabb cél, hogy az új létesítmény az év 365 napjában a magyar teniszt szolgálja, a kiemelt ATP- és WTA-tornák mellett hazai és nemzetközi utánpótlás versenyek, illetve országos bajnokságok rendezésére is alkalmas legyen, a klubokkal szorosan együttműködve pedig az élsportolók és a fiatal tehetségek felkészülését is segítse” – idézte a klub honlapja Markovits Lászlót, aki maga is olimpikon teniszező volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik