Rafael Nadal a csütörtöki nyolcaddöntőben két szettben kerekedett az amerikai Frances Tiafoe fölé. Ugyancsak a nyolc között folytatja szereplését a címvédő Alexander Zverev – a harmadik helyen rangsorolt német játékos csütörtökön szetthátrányból győzte le a lengyel Hubert Hurkaczot.

Korábban a férfiaknál Novak Djokovics egy sima és egy nehezen hozott szettben bizonyult jobbnak a nyolcaddöntőben a francia Jérémy Chardynál, és a negyeddöntőben a kilencedik kiemelt horvát Marin Cilic lesz az ellenfele.

A negyedik helyen kiemelt svájci Roger Federer három szettben legyőzte a 15. helyen rangsorolt francia Gaël Monfilst. A volt világelső nullára nyerte meg az első szettet, de a második körben szerdán Fucsovics Mártont búcsúztató Monfils egyenlített, majd a harmadik játszmában előbb 4:1-es előnyre tett szert, a folytatásban pedig két meccslabdája is volt. Végül aztán a rövidítés döntött, amelyben a svájci teniszező 3–0-ra elhúzott, és harmadik mérkőzéslabdájával megnyerte a 2 óra 1 percig tartó összecsapást.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (7 279 270 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Nadal (spanyol, 2.)–Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:4
A. Zverev (német, 3.)–Hurkacz (lengyel) 3:6, 6:4, 6:4
KORÁBBAN
Federer (svájci, 4.)–Monfils (francia, 15.) 6:0, 4:6, 7:6 (7–3)
Wawrinka (svájci)–Nisikori (japán, 6.) 6:3, 7:6 (7–3)
Cicipasz (görög, 8.)–Verdasco (spanyol) 6:3, 6:4
Djokovics (szerb, 1.)–Chardy (francia) 6:1, 7:6 (7–2)
Thiem (osztrák, 5.)–Fognini (olasz, 10.) 6:4, 7:5
Cilic (horvát, 9.)–Györe (szerbiai) 4:6, 6:3, 6:2

A nőknél Oszaka a legjobb nyolc között kapott ki a svájci Belinda Bencictől, aki szetthátrányból kerekedett fölé.

WTA-TORNA, MADRID (7 021 128 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Stephens (amerikai, 8.)–Martic (horvát) 6:4, 6:3
Bencic (svájci)–Oszaka (japán, 1.) 3:6, 6:2, 7:5
KORÁBBAN
Halep (román, 3.)–Barty (ausztrál, 9.) 7:5, 7:5