Tenisz: A botrány felspannolt a Djokovics elleni mérkőzésre – Fucsovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.16. 14:23
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy mostantól a legeredményesebb aktív magyar teniszező, Fucsovics Márton is a Mol Csapat tagja. A világranglista 41. helyén tanyázó játékos az eseményen nemcsak pályafutása legjobb évéről beszélt, hanem arról is, hogyan hatott a Novak Djokovics elleni mérkőzésére a konfliktusa a szövetséggel, illetve láthatjuk-e jövőre játszani a magyar válogatottban a Davis-kupában?

„Nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen nagyvállalat beállt mögém, mert tudom, hogy mindig nagyon megválasztja, kit szponzorál – jelentette ki Fucsovics Márton. – Hiszem, hogy nagyon gyümölcsöző lesz az együttműködés, hiszen mindannyian hiszünk a kemény munkában.”

Nem árult el nagy titkot azzal, hogy pályafutása legjobb évének vége felé közeledik.

„Bejutottam az első százba, aztán az első ötvenbe, ahonnan biztos, hogy nem csúszok ki az év végére. Sok nagy sztárral teniszezhettem, Federerrel, Djokoviccsal, Grand Slameken mérkőzéseket nyertem. Szeretnék még nyolc-tíz évig ilyen eredményeket hozni. A Federer elleni meccs a legszebb emlékem, a későbbi győztessel nagyon jó, kiélezett csatát vívtunk.”

Arról is beszélt, elsősorban minek köszönheti ezt a hatalmas fejlődést.

„Sávolt Attilának. Lassan három éve kezdtük el a közös munkát, akkor még csak kétszázötvenedik voltam a ranglistán. Szerettem volna top százas lenni, és mivel ő volt előttem az utolsó magyar ilyen magasságban, nála jobb embert nem is találhattam volna a közös munkára. Viszont, ha még merészebb álmaim vannak, például egy Grand Slam-győzelem vagy a top tízben, top ötben lenni, akkor még magasabb kaliberű edzőre kell váltanom vagy hozzánk állítani a csapatba.”

Fucsovics Márton a Mol Csapat tagja lett (Fotó: Dömötör Csaba)
Fucsovics Márton a Mol Csapat tagja lett (Fotó: Dömötör Csaba)

Újságírói kérdésre arra is reagált: mennyire befolyásolta a pályán konfliktusa a szövetséggel.

„Egyáltalán nem befolyásolja a teljesítményemet. Ez a botrány a Djokovics elleni mérkőzésem előtt robbant ki, és még fel is spannolt, erősebbé tett ellene, így majdnem két szettet nyertem és vezethettem is ellene.”

Végül arra voltunk kíváncsiak: láthatjuk-e jövőre a németek ellen a Davis-kupában?

„Mindig is nagyon szerettem a Davis-kupában játszani, remélem, hogy jövőre is szerepelhetek benne.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik