Százhúsz éve született az első női teniszsztár

Párizsban született, 39 éves korában ott is halt meg. Mások ennyi idősen még aktív játékosok, ám a 28 éves korában visszavonuló Suzanne Lenglen pályafutása így is teljes. Olyan fölényesen utasította maga mögé a századelő női mezőnyét, hogy szinte esélyt sem adott ellenfeleinek.
Amire igazán beindult volna a karrierje, kitört az első világháború, ráadásul a francia teniszbajnokság csak 1925-től lett nyílt verseny, azaz része a „Grand Slamnek”. De Lenglent ez sem zavarta, ahol ütőt ragadott, ott nyert is.

Sokat betegeskedő kislány volt, jómódú édesapja, Charles Lenglen (egy gépkocsikölcsönző társaság tulajdonosa) úgy döntött, az asztmától szenvedő Suzanne próbálkozzon meg a tenisszel. Az első lépéseket a család marest-sur-matzi birtokán tette meg, és azonnal látszott, hogy rendkívül tehetséges.

Még nem volt 15 éves, amikor hetekkel az első világháború kitörése előtt döntőt játszott a francia bajnokságon, és nagy csatában, döntő szettben kikapott a címvédő Marguerite Broquedis-től. Ez volt pályafutása hatodik veresége – és mindössze egy (!) követte (kétszer egyedül a négyszeres francia bajnok Jeanne Matthey tudta megverni, de Lenglen akkor még csak 13, illetve 14 éves volt), amikor 1921 augusztusában New Yorkban az első, 6:2-re elbukott játszma után feladta meccsét a US Open második fordulójában Molla Mallory ellen. Olyan köhögőroham fogta el ugyanis, hogy képtelen volt folytatni a játékot. Az amerikai nézők füttyszavától kísérve ment be az öltözőbe, és a tengerentúli sajtó annak ellenére sem fukarkodott a kritikus sorokkal, hogy napvilágot látott az orvosi diagnózis: Suzanne Lenglen szamárköhögésben szenved.

Már betegen érkezett meg hajóval egy nappal a rajt előtt Amerikába, és ha a szervezők nem vele reklámozzák a US Opent, visszalépett volna. Cserébe a hálás jenkik ki sem emelték, és csak azért jutott be a második fordulóba, mert első ellenfele, az 1918. évi döntős Eleanor Goss nem lépett pályára.

Amikor egy év múlva Wimbledonban találkoztak Malloryval, Lenglen úgy nyert 6:2, 6:0-ra, hogy a meccs mindössze 23 (egyes források szerint csak 20!) percig tartott, a nagy nemzetközi tornákon azóta is ez a tenisztörténet legrövidebb női mérkőzése. És a végén a kézfogásnál diszkréten köhintett egyet, hogy jelezze Mallorynak, milyen méltánytalanul bántak vele New Yorkban az amerikaiak. Lenglen nem felejtett: a US Openen soha többet nem indult.

Roland Garros (ide csak 1928-ban költözött az akkor már nyílt francia bajnokság) híján a franciák 1912 és 1923 között megrendezték az úgynevezett kemény pályás világbajnokságot – a párizsi salakon. Ezt minden idők legfiatalabb major tornagyőzteseként 1914-ben a 15 éves Suzanne Lenglen nyerte meg, és a háború után még háromszor. Amint kitört a béke, egyesben és vegyes párosban (Max Decugis oldalán) arany-, női párosban Élisabeth d'Ayennel bronzérmet szerzett az antwerpeni olimpián. Négy évvel később nevezett a hazai, párizsi játékokra, de sérülés miatt a rajt előtt az egyestől és a vegyes párostól is visszalépett. Pedig Henri Cochet-val utóbbiban is első számú favoritnak számított.

A Grand Slameken viszont tarolt. Wimbledonban 1919 és 1926 között csak kétszer nem győzött (sőt, 1925-ben öt mérkőzésen összesen öt gémet veszített...), 1924-ben a későbbi győztes brit Kitty McKane elleni elődöntőtől (egy évvel korábban ellene vívta meg sikerrel a finálét – McKane csak 6:2, 6:2-re kapott ki, ez volt Lenglen egyik „legszorosabb” döntője...), 1926-ban az ugyancsak brit Claire Beckingham elleni nyolcaddöntőtől lépett vissza betegség, illetve sérülés miatt. Három olyan év is volt (1920, 1922, 1925), amikor Wimbledonban a női egyest és a két páros számot is betakarította. A briteket elképesztette az extravagáns francia, aki szégyenszemre szabadon hagyta az alkarját, a játszmák között pedig brandyt kortyolgatott a pihenőpadon.

Otthon már régen megszokták különc viselkedését, ő volt az első számú sztár, természetes, hogy 1925-ban és 1926-ban ő nyerte meg a nyílttá váló francia bajnokság első két kiírását. És a hölgyeknél a világranglista élén is Suzanne Lenglen állt 1919-től egészen 1926-ig, és 1921-től folyamatosan vezette a Daily Telegraph és a Daily Mail lapok mértékadó rangsorát is.

Aztán elment profinak, miután megunta, hogy a tenisszel alig keres, s még azt a keveset is keményen megadóztatják. „Az amatőr szabályok csak a gazdag embereknek teszik lehetővé a sportot. Ebből lett elegem” – indokolta döntését. Nem járt rosszul: Charles C. Pyle promótertől 50 ezer dollárt kapott azért, hogy a korábbi kétszeres US Open-bajnok Mary K. Browne elleni meccsekkel körbeturnézza az Egyesült Államokat. Hatalmas hírverést kapott a két klasszis csatája – holott Lenglen 6:1, 6:0-ra éppen Browne ellen húzta be utolsó Grand Slam-döntőjét, az 1926-os Roland Garrost. A turné sem zárult az akkor már 35 éves amerikai számára hízelgőbb eredménnyel: mind a 38 meccsüket Lenglen nyert meg.

És úgy döntött, felhagy a versenyszerű tenisszel. Szerelme, a dúsgazdag Jean Tillier támogatásával a Roland Garros mellett edzőközpontot hozott létre, amit a francia szövetség 1936-ban ismert el hivatalos állami centrumként. Lenglen a pályán kívül sem unatkozott, számos szakkönyvet jegyzett, és a teniszt népszerűsítve még a filmvásznon is feltűnt.

Rendkívül gyorsan játszott és annál is gyorsabban gondolkodott a pályán. Úgy variálta az ütéseit, hogy az ellenfeleknek lövésük sem volt, éppen mi következik, a hálónál pedig tarthatatlan volt. Nem véletlen, hogy 1919–1920-ban, majd 1922-től 1926-ig senki sem tudta őt a pályán megverni, volt 181 meccses győzelmi szériája is, karrierje során 81 tornát nyert meg, és 97.99%-os a győzelmi mutatója.

Aztán 1938 júniusában leukémiát diagnosztizáltak nála, és a gyors lefolyású betegség nem kímélte Suzanne Lenglent. Három hét alatt elveszítette a látását, majd július 4-én meghalt. A Párizs melletti Saint-Ouen temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Lenglen a műkorcsolyázó Sonia Henie-vel párban a sportban is megteremtette és elfogadtatta a világgal a női sztár fogalmát. A női tenisz pedig ennél is többet köszönhet neki, hiszen az ő feltűnéséig csak hébe-hóba tévedtek nézők a hölgyek meccseire, Lenglen kedvéért viszont mindenütt megteltek a lelátók.

A Nemzetközi Teniszhírességek Csarnokának 1978-ban lett tagja, a Roland Garros szervezői 1997 óta hívják Suzanne Lenglen Stadionnak a 2-es pályát, és azóta kapja meg a győztes a Coupe Suzanne Lenglent, a bajnoknőről elnevezett trófeát. A 35 évnél idősebb női teniszezők számára pedig 2001 óta rendezik meg a Suzanne Lenglen-kupát.

Sokak szerint ő minden idők legjobb női teniszezője. Ebben a versengésben azért nem kis riválisai lennének – de hogy Suzanne Lenglen volt közülük a legnagyobb hatással a női tenisz, sőt a női sport fejlődésére, abban aligha lehet vita.