Fucsovics Márton betegen is keményen küzdött (Fotó: AFP)

 

Mivel a vasárnapi mérkőzés után az orvosok utasítására elmaradt a sajtótájékoztató, adódik a kérdés: hogy érzi magát?
– Most már sokkal jobban vagyok, köszönöm. A meccset követően rettenetesen éreztem magam – felelte Fucsovics Márton, akivel a játékosoknak fenntartott étterem egyik asztalánál beszélgettünk. Az MTK versenyzője máskor a fájó vereségek után is egy félmosollyal köszön, most viszont komor arccal ült le mellénk, és a hangja sem volt a megszokott. A legjobb magyar teniszező vasárnap a Roland Garros első fordulójában 3 óra 41 perc alatt 6:3, 3:6, 7:6, 2:6, 6:2-es vereséget szenvedett a 17. kiemelt argentin Diego Schwartzmantól.

Mi történt?
– Már szombat este fájt a torkom és a fejem, gyengének éreztem magam, ezért bevettem gyógyszert, ami segített. Úgy mentem fel Schwartzman ellen a pályára, hogy győzni akartam. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul voltam, elég jó meccset játszottunk, vitt előre az adrenalin, azt éreztem, hogy jól teljesítek és van esélyem nyerni. Telt ház előtt küzdöttünk, hatalmas élmény volt ilyen hangulatban teniszezni, nem akartam feladni.

Rengeteg fordulatot hozott a mérkőzés: összességében mi döntött?
– A harmadik szett elveszítését nagyon sajnálom, mert a rövidítésben feljöttem 5–1-ről, elmentünk 7–7-ig, és ha valahogy megnyerem a játszmát, talán minden másképpen alakul. Összességében elégedett vagyok, mert Schwartzman nagyon kemény rivális, nehéz ellene teniszezni, tavaly negyeddöntős volt itt, igazi salakpályás játékos, aki stabil, és minden labdát elér. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy az elbukott harmadik szett után nem omlottam össze, hanem a negyedikben még brékhátrányból is fordítani tudtam.

Az ötödik játszmában lett rosszul?
– Egy kicsit az egész meccsen éreztem, hogy nem vagyok jól.

Tízszer veszítették el mindketten az adogatójátékukat, Schwartzman szerint a körülmények nem voltak kedvezőek. Mit gondol?
– Igen, ez is közrejátszott, de a legfőbb oka szerintem az, hogy mindketten jó ritörnözők vagyunk.

Régi-új edzőjével, Olivier Taumával egyesben a salakszezon végére értek. Jó úton járnak? Mert az eredményei gyengébbek lettek a tavalyinál.
– Jól megy a munka, szeretek Olival dolgozni. Remekül érzem magam a pályán, jól játszom, pozitív vagyok, de egy-két új dolgot próbálgatunk, például a szerván és a fonák egyenesen javítani, illetve agresszívabban teniszezni. Lehet, hogy most bejött és bejön néhány vereség, ám hosszú távon ez a munka kifizetődő lesz.

Visszatérve a vasárnapi mérkőzésre: sokszor káromkodott, dühöngött, amit nem szoktunk meg öntől.
– Azért néha jellemző rám, ez olykor fel tud spannolni. Nem az van, hogy jó, elment a szett, mindegy, hanem tovább tüzelem magam.

Az is jellemző, hogy hamar túl tud lépni a vereségeken. Ez a kiesés mennyire fájdalmas?
– Egyáltalán nem. Amikor lejöttem a pályáról, összeestem az öltözőben, harminckilenc fokos lázam volt. Csak arra tudtam gondolni, hogy valahogy túl legyek ezen.

Világos, hogy győzni akart, de ilyen helyzetben nem fontosabb az egészsége, mint a továbbjutás?
– A meccs előtt nem éreztem annyira rosszul magam, azt pedig nem tudhattam, hogy egy majdnem négy órán át tartó, kőkemény találkozót hogyan visel el a szervezetem. Ám amikor az öltöző padlóján feküdtem, arra gondoltam, hogy nem kellett volna kiállnom...

Párosban és vegyes párosban is indulna a tervek szerint. Vállalja?
– Szeretnék pályára lépni, ezért vagyok itt. Szerdán vagy csütörtökön kezdjük a párost, remélem, addigra sokkal jobban leszek.