Roland Garros: sérülten indulhatott, megbüntették a visszalépésért

Vágólapra másolva!
2018.06.01. 13:27
Huszonötezer euróra (8 millió forintra) büntette a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) a német Peter Gojowczykot, mert sérülés miatt visszalépett a francia nyílt bajnokság első fordulójában.

Az ITF idén emelte meg a büntetési tételeket, mondván, a múltban sokszor előfordult, hogy a teniszezők sérülten is elindultak a Grand Slameken, ugyanis már az első fordulós pályára lépésért is komoly pénzdíj jár – Párizsban például 40 ezer euró (12.7 millió forint).

Gojowczyk múlt szombaton Genfben döntőt játszott, amelyben kikapott Fucsovics Mártontól. Ezt követően vasárnap még edzett a Roland Garroson, majd hétfőn csípősérülésre hivatkozva 1:6, 0:2-es állásnál feladta a brit Cameron Norrie elleni találkozóját.

Az Australian Openen az ugyancsak német Mischa Zverev kapott ugyanilyen büntetést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik