Federer három sima szettben nyert (Fotó: AFP)

 

A korábbi világelső 2015 után tért vissza a Roland Garrosra, az első fordulóban olasz Lorenzo Sonego, majd a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő német Oscar Otte és a norvég Casper Ruud ellen is három szettben nyert.

Vasárnap is jól – egy brékkel – kezdett, az első három játék viszont még kifejezetten szorosan alakult. Ezt követően viszont a svájci begyújtotta a rakétákat, villámgyorsan ellépett 5:1-re, és hamar lezárta a szettet is (6:2).

A játék összképe ezt követően sem nagyon változott, az első nyolc labdamenetet megnyerve 2:0-s előnnyel rajtolt a második szettben is, itt 5:3-nál jött az újabb brék (6:3), majd a harmadikban 3:2-es előnyénél – miközben ellenfele bréklabdához sem jutott a meccsen (6:3).

Tovább menetel a legutóbbi két kiírást megnyerő, összesen 11-szeres Roland Garros-győztes Rafael Nadal is az idei tornán, a korábbi világelső három sima játszmában legyőzte a rangsorban 78. helyen álló Juan Londerót.

A 33. életévét holnap betöltő spanyol klasszis pillanatok alatt elhúzott 3:0-ra a meccs elején, és bár az argentin riválisának három labdája is volt a visszabrékre, egyikkel sem tudott élni, sőt, Nadal újabb sikeres fogadással lezárta az első szettet (6:2). A második felvonásban 2:2 után lépett el riválisától a 2. kiemelt, és bár fogadóként két játszmalabdát még veszni hagyott, adogatóként a harmadikkal – összességében ötödikkel – már élt (6:3). A harmadik szett sem alakult szorosan, Londero az első adogatását még három fogadóesélyt hárítva hozta, a következő kettőt egyaránt elbukta, és bár egyszer ő is brékelt, így sem okozott gondot Nadalnak (6:3).

Wawrinka bő ötórás meccs után jutott tovább (Fotó: AFP)



A fenti kettővel ellentétben a Sztefanosz Cicipasz–Stan Wawrinka ütközet szenzációs küzdelmet hozott. Az első szettben egyedül a görögnek volt bréklabdája, ezt a svájci hárította, így jöhetett a rövidítés. Itt már lényegesen többször rontottak az adogatók, a rendkívül hullámzó játékrészt Wawrinka nyerte meg (6:7, 6–8).

Cicipasz alaposan bekezdett a második szettben, de a svájci 3:0-ról egyenlített, majd fogadóként 5:3-as hátrányánál vissza tudott brékelni, és adogatóként öt játszmalabdát hárítva ismét egalizált. A görögöt ez – és Wawrinka reklamálása – sem törte meg, sima adogatása után az újabb fogadóesélyével már élt (7:5). A harmadik játszmában a 20 éves játékos két adogatást még megfordított, a harmadik után viszont már előnybe került a remek formába kerülő Wawrinka, és bár fogadóként ő is kihagyott két szettlabdát, adogatóként már nem hibázott (4:6).

A hullámzás a három órán át tartó első három felvonás után sem állt meg, Cicipasz megint ellépett 3:0-ra, majd egy brékváltás után az előnyét már meg is tartotta (6:3). A döntő játszmát is a görög kezdhette volna jobban, de rutinos ellenfele 0:40-ről is hozta adogatását, majd 2:2-nél újabb két bréklabdát hárítva megint, 5:5-nél pedig háromszor is lépéselőnybe kerülhetett volna Cicipasz, de mindannyiszor rontott. Ahogyan ez ilyenkor már lenni szokott, ennyi esélyt nem lehet büntetlenül kihagyni, Wawrinka egyszer került lehetőséghez, s ő ezzel le is zárta a több mint öt órán át tartó meccset (6:8) – jöhet a svájci házirangadó!

Wawrinkának ezeken sok örömre nem volt oka, a legutóbbi hat ütközetet megnyerő Federer már 22–3-ra vezet ellene – és lényegesen kipihentebben érkezik a meccsre.

NŐI EGYES

A hölgyek mezőnyében a 12. kiemelt Anastasija Sevastova számára véget ért a menetelés, Markéta Vondrousová ellen ráadásul csupán két játékot tudott megnyerni.

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Garbine Muguruza számára a Roland Garroson, a 2016-os Francia nemzetközi tenisztornát megnyerő spanyol hölgyet Sloane Stephens győzte le két szettben. Pedig jól kezdett a kétszeres Grand Slam-torna-győztes (2017-ben Wimbledonban is felülhetett a trónra) spanyol, rögvest könnyedén elvette ellenfele adogatását, sőt öt labdája volt a 3:0-s kezdéshez – adogatóként így is meglett a 3:1-es előny. Itt valami megtört, a 2017-es US Open-győztes amerikai négy játékot nyert meg egyhuzamban, és bár ekkor egy sikeres fogadást még bemutatott Muguruza, így is Stephensé lett a szett (6:4).

A második felvonásban 4:3-as amerikai előnyig mindketten hozták adogatásukat, ott azonban Stephens ismét brékelt, és ha nem is könnyen – négy meccslabda után bréklabda is volt –, de az ötödik meccslabdájával már ki tudta harcolni a továbbjutást (6:3).

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Federer (svájci, 3.)–L. Mayer (argentin) 6:2, 6:3, 6:3
Nadal (spanyol, 2.)–Londero (argentin) 6:2, 6:3, 6:3
Wawrinka (svájci, 24.)–Cicipasz (görög, 6.) 7:6, 5:7, 6:4, 3:6, 8:6
KÉSŐBB
Nisikori (japán, 7.)–Paire (francia)
HÉTFŐN
12.30: Djokovics (szerb, 1.)–Struff (német)
12.30: Fognini (olasz, 9.)–A. Zverev (német, 5.)
14.30: Thiem (osztrák, 4.)–Monfils (francia, 14.)
14.30: Hacsanov (orosz, 10.)–Del Potro (argentin, 8.)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Konta (brit, 26.)–Vekic (horvát, 23.) 6:2, 6:4
Vondrousová (cseh)–Sevastova (lett, 12.) 6:2, 6:0
Martic (horvát, 31.)–Kanepi (észt) 5:7, 6:2, 6:4
Stephens (amerikai, 7.)–Muguruza (spanyol, 19.) 6:4, 6:3
HÉTFŐN
11.00:
Siniaková (cseh)–Keys (amerikai, 14.)
11.00: Kenin (amerikai)–Barty (ausztrál, 8.)
16.30: Halep (román, 3.)–Swiatek (lengyel)
16.30: Anisimova (amerikai)–Bolsova (spanyol)

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia 2.)–Friedsam, Siegemund (német) 4:6, 6:3, 6:3

VEGYES PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Csang Suaj, Peers (kínai, ausztrál, 5.)–Babos, Fucsovics 6:0, 6:4