Fucsovics legyőzte Ramos-Vinolast, ott van a 3. körben a Garroson

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 10:56
null
Fucsovics a legjobb 32 között sem lesz esélytelen (Fotó:MTI)
A francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének második fordulójában a világranglista 63. helyén álló Fucsovics Márton három szettben, 7:6 (7–2), 6:3, 7:5-re nyert a 44. helyen rangsorolt Albert Ramos Vinolas ellen, így továbblépett a legjobb 32 közé, ahol a brazil Thiago Monteiróval találkozik.

 

Fucsovics Márton a Roland Garros 4. kiemeltje, az orosz Danyiil Medvegyev kiejtése után a tradicionálisan jó salakpályás játékosokkal bíró spanyolok közül Albert Ramos-Vinolasszal találkozott a második körben, s arra készült ellene, amit korábban még nem tudott végrehajtani: bejutni a francia nemzetközi bajnokság 3. körébe.

A spanyol ellen pedig úgy léphetett pályára, hogy erre jó esélye is van, hiszen a teniszélet újra indulása óta Albert Ramos-Vinolas mindössze egy mérkőzést nyert meg:az első fordulóban Adriano Mannarinót búcsúztatta.

Ez alkalommal viszont nem sok esélye volt a győzelemre, annak ellenére, hogy az első játszmában rögtön elvette Fucsovics Márton adogatását, és 3:0, majd 4:1-re is vezetett – sőt, bréklabdája volt az 5:1-hez is, ekkor viszont Fucsovics játéka varázsütésre megváltozott, s 5:1 helyett hamarosan már 4:4-et mutatott az eredményjelző. Miután a folytatásban már mindenki hozta a saját adogatását, így tie-breakkel dőlt el az első játszma sorsa: Fucsovicselső adogatását elvesztette, Ramos Vinolas 2–0-ra vezetett, ám számára itt vége is lett a szettnek, Fucsovics ugyanis zsinórban hét pontot nyerve a maga javára döntötte el az első játszmát – 65 perc alatt.

ÉRTÉKELÉS
„Pontosan ilyen kemény találkozóra számítottam Ramosszal már többször játszottam, nyertem és veszítettem is ellene, úgy érzem, kicsit a mumusom, főleg salakon, nem szeretek vele szemben teniszezni. Talán pont ezért tudtam fejben nagyon összeszedett és erős maradni végig, mert tisztában voltam vele, hogy koncentrálnom kell, ha tovább akarok jutni. Valószínűleg sokan azt hitték, hogy ha megverem a világranglista ötödik helyezettjét, akkor a negyvennegyedik ellen egyszerűbb dolgom lesz, de én biztos voltam benne, hogy nem. Ezért is sikerült nyerni” – – jelentette ki a Nemzeti Sport érdeklődésére az éppen a levezető gyakorlatokat végző Fucsovics Márton, akinek bővebb nyilatkozatát ide kattintva olvashatják.

A második játszma annyiban változott, hogy Ramos-Vinolas az első három adogatójátéka során mindössze egyetlen pontot engedélyezett fogadóként Fucsovicsnak, aki viszont minden alkalommal csak nagy nehézségek árán tudta hozni a saját szerváját. Ha persze megfordítjuk, akkor az jön ki belőle, hogy mennyire rombolóan hathatott a spanyolra mentálisan, meg az önbizalmára, hogy összesen nyolc bréklabdát hagyott kihasználatlanul a második szettben. Nos, pontosan annyira, hogy amikor 4:3-as előnyében a magyar fiú fogadóként bekeményített és odatette magát, ki tudta használni harmadik bréklabdáját, majd gyorsan ki is szerválta a második játékot.

A harmadik aztán a korábbiakkal ellentétes forgatókönyv szerint alakult, hiszen a spanyol 4:3-as vezetésénél elvette Fucsovics adogatását, aki viszont nem ijedt meg attól, hogy ellenfele a következő játékban a szettért szervált és azonnal visszabrékelt, majd 5:5 után ismét elvette a spanyol játékát, s végül második meccslabdáját kihasználva 7:5-re megnyerte a harmadik szettet és a mérkőzést is.

Ezzel tehát sikerült Fucsovicsnak az, ami korábban még nem, immár a Roland Garroson is eljutott a harmadik fordulóig. Ezzel együtt, azt is elmondhatja magáról a magyar éljátékos, hogy idén mindhárom Grand Slam-tornán ott volt a legjobb 32 között.

Ahol egyébként szintén nem lesz esélytelen, a világranglistán 84. helyen álló brazil, Thiago Monteiro lesz az ellenfele, akit eddigi egy közös ATP Tour-mérkőzésükön – tavaly Münchenben – döntő játszmában legyőzött.

A legjobb 16 közé kerülésért várhatóan szombaton játszik majd Fucsovics.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFIAK, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Fucsovics Márton (magyar)–Albert Ramos-Vinolas (spanyol) 7:6 (7–2), 6:3, 7:5

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik