Roland Garros: Fucsovics férfi párosban is búcsúzott

KLEIN RON (Párizs)KLEIN RON (Párizs)
Vágólapra másolva!
2019.05.29. 13:01
null
Fucsovics Márton már csak vegyes párosban érdekelt Párizsban (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton szerdán kezdte meg szereplését a Roland Garros férfi párosversenyében – akár kedden is pályára léphetett volna, de a szervezők elfogadták a halasztással kapcsolatos kérelmét. Az MTK teniszezője vasárnap egyesben öt játszmában kapott ki az argentin Diego Schwartzmantól, az összecsapásra ráadásul betegen állt ki, a szervezete nem bírta a terhelést, este összeesett az öltözőben, magas lázzal küzdött – érthetően szüksége volt néhány napra a gyógyuláshoz.

 

A 27 éves nyíregyházi játékos Párizsban a 42 éves svéd Robert Lindstedt oldalán nevezett, aki igazi párosspecialista, csak erre a műfajra koncentrál hosszú évek óta: 2014-ben Australian Opent nyert, de játszott három wimbledoni finálét, illetve egy US Open-elődöntőt is.

Ellenfelük a kilences pályán – ami kedden finoman szólva sem hozott szerencsét Babos Tímeának… – két stabil top 50-es párosjátékos, a 30 esztendős brazil Marcelo Demoliner, illetve a 33 éves indiai Divij Sharan volt. A találkozó nem indult jól, hiszen Lindstedt elveszítette az első adogatójátékát, a színvonal nem volt különösen szórakoztató, Fucsovicséknak pedig fogadóként szinte esélyük sem adódott – utóbbi megállapítás egyébként az első játszma végéig igaz volt, Demoliner és Sharan megtartották a brékelőnyt, és 6:3-ra nyerték meg a játékrészt.

A második szett viszont más képet mutatott, mert a magyar-svéd duó stabilizálni tudta a szerváit, fogadóként is rengeteget javult, ám 1:0-nál és 2:1-nél még nem tudta kihasználni bréklabdáit. A legfontosabb pillanatban, 5:4-nél viszont igen, Fucsovics ütésével a hálónál mozgó Sharan nem tudott mit kezdeni, következhetett tehát a döntő játszma (6:4).

NEM A MIEINK NAPJA VOLT
Női párosban Stollár Fannyék meccs nélkül búcsúztak, mivel kanadai partnere, Bianca Andreescu jobb vállának kisebb sérülése miatt visszaléptek.

A mérkőzéshez hasonlóan ez sem indult jól, mert Fucsovics adogatásánál rögtön brékeltek Demolinerék, aztán a magyar teniszező újabb szervájánál megint, a 4:1-es előnyről pedig nem hibáztak, 1 óra 48 perc alatt 6:3, 4:6, 6:2-re nyertek.

Fucsovics egyesben és férfi párosban tehát búcsúzott, de marad még Párizsban, hiszen Babos Tímeával vegyes párosban is nevezett.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ
Marcelo Demoliner, Divij Sharan (brazil, indiai)–Fucsovics, Lindstedt (magyar, svéd) 6:3, 4:6, 6:2

A női egyes mezőnyében az amerikai Sloane Stephens és a spanyol Garbine Muguruza is bejutott a 32 közé. A volt világelső, ezúttal 19. kiemelt Muguruza a harmadik fordulóban a hozzá hasonlóan kiemelt, 9. helyen rangsorolt ukrán Elina Szvitolinával találkozik, utóbbi ellenfele visszalépése miatt játék nélkül jutott tovább.

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Stephens (amerikai, 7.)–Sorribes Tormo (spanyol) 6:1, 7:6
Muguruza (spanyol, 19.)–Larsson (svéd) 6:4, 6:1
Szvitolina (ukrán, 9.)–Kozlova (ukrán) játék nélkül
Mertens (belga, 20.)–Parry (francia) 6:1, 6:3
Kugyermetova (orosz)–Dijasz (kazah) 7:5, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik