Roland Garros: Djokovics simán túllépett Hacsanovon

Vágólapra másolva!
2020.10.05. 23:08
null
Sima győzelemnek örült a szerb – nagyon (Fotó: AFP)
A francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében a világelső Novak Djokovics és az ötödik kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz is bejutott a legjobb nyolc közé. Pablo Carreno Busta három játszmában győzött a német Daniel Altmaier ellen, ami azt jelenti, hogy férfi egyesben nincs már több selejtezőből indult teniszező a versenyben.

A szerb kiválóság, Novak Djokovics az orosz Karen Hacsanovot ellen is három játszmában nyert – ezúttal 2 óra 25 percre volt szüksége. Ezzel a világelső tovább folytatja remek szereplését, az idei Garroson egyelőre játszmavesztés nélkül menetel, a negyeddöntőben a selejtezőből érkező német Daniel Altmaier és a szeptember elején US Open-elődöntőt vívó spanyol Pablo Carreno összecsapásának győztese lesz.

Az ötödik kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz a 2017-es világbajnokot, a bolgár Grigor Dimitrovot búcsúztatta szintén három játszmában – igaz, neki öt perccel több időre volt ehhez szüksége, mint Djokovicsnak. A negyeddöntőben a Fucsovics Mártont legyőző orosz Andrej Rubljovval találkozik majd a görög.

A nap utolsó férfi meccsén Pablo Carreno Busta három szettben legyőzte az idei Garros egyik meglepetésének számító 22 éves német Daniel Altmaiert, aki számára a selejtezőből indulva 3+3 győztes mérkőzés után a legjobb 16 között ért véget a torna. Nem volt azonban sima a spanyol sikere, annak ellenére, hogy három játszmában 2 óra 22 perc alatt jutott tovább, a harmadik szett előtt ugyanis gyomorbántalmak kínozták, ami miatt ápolást kért.

A női egyesben kiesett az utolsó hazai játékos, a francia Fiona Ferro, akit az idei Australian Open győztese, a 4. kiemelt amerikai Sofia Kenin győzött le három szettben. Némi meglepetésre a világranglista 49. helyén álló Ferro 6:2-re megnyerte az első játszmát, ám ezt követően Kenin beindult, és előbb 6:2-vel egyenlített, majd 6:1-gyel elvitte a harmadik szettet, ezzel karrierje során először került be a Roland Garroson a legjobb nyolc közé.

A juniorok versenyében a 17 éves Tóth Amarissza a második fordulót is sikerrel vette, és a francia Julie Belgraver legyőzésével a 16 közé jutott. Következő ellenfele a 4. helyen kiemelt orosz Polina Kugyermetova lesz.

A párizsi rendőrfőkapitány, Didier Lallement hétfőn közölte, hogy hiába volna rá igény, a második héten sem változik a Roland Garros nézőszámának korlátozása. A legelső elképzelés szerint még közel 15 000 nézőt akartak beengedni naponta a szervezők, ám ezt egyre kisebb és kisebb számra korlátozták, ahogy közeledett a viadal rajtja, és végül csak napi legfeljebb ezer néző belépését engedélyezték a viadal helyszínére. A rendőrkapitány döntése értelmében ez marad érvényben a torna második hetére is.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Hacsanov (orosz, 15.) 6:4, 6:3, 6:3
Carreno-Busta (spanyol, 17.)–Altmaier (német) 6:2, 7:5, 6:2
Cicipasz (görög, 5.)–Dimitrov (bolgár, 18.) 6:3, 7:6 (11–9), 6:2

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Kenin (amerikai, 4.)–Ferro (francia) 2:6, 6:2, 6:1

JUNIOR LÁNYOK
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Tóth Amarissza–Julie Belgraver (francia) 2:6, 7:5, 6:2

KORÁBBAN
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Andrej Rubljov (orosz, 13.)–Fucsovics Márton 6:7 (4–7), 7:5, 6:4, 7:6 (7–3)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Kvitová (cseh, 7.)–Csang Suaj (kínai) 6:2, 6:4
Siegemund (német)–Badosa (spanyol) 7:5, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik