Itt a vége, Bautista Agut legyőzte Balázs Attilát a Garroson

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 17:00
null
(Fotó: AFP)
Igazolódott a papírforma a francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének 2. fordulójában, a világranglista 87. helyén álló Balázs Attila és a világranglistán, valamint a torna kiemelési sorrendjében is 10. Roberto Bautista Agut mérkőzésén, hiszen a spanyol három szettben legyőzte magyar ellenfelét, aki az első játszmában azért meglepetést tudott okozni.

 

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFIAK, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Balázs Attila (magyar)–Roberto Bautista Agut (spanyol, 10.) 3:6, 1:6, 2:6

Az élete első Roland Garrosán szereplő Balázs Attila néhány perc játék alatt eljutott odáig, hogy a világranglista 10. helyén álló Roberto Bautista Agut ellen semmire nyerje első adogatójátékát, ám végül ez „csak” harmincra sikerült. Fogadóként aztán tovább fokozta Balázs a meglepetést-faktort, hiszen második bréklabdáját kihasználva 2:0-s vezetésre tett szert. Ezt követően viszont az ellenfeléhez hasonlóan 32 éves spanyol azonnal visszavette Balázs adogatását, ám a magyar játékos sem adta alább és ismét brékelőnybe került.

Ez volt körülbelül az a pont a mérkőzésen, amikorra a spanyol nagyjából kiismerte Balázs Attila játékát, ugyanis ezt követően tíz játékon keresztül nem sok babér termett a magyar teniszezőnek. Jelzés értékű volt, amikor Bautista rájött, arra, hogy nem fog ő rohangálni Balázs minden egyes rövidítése után, inkább igyekszik úgy játszani, hogy ellenfelének ne legyen lehetősége a háló közelébe nyesegetni a labdákat, s onnantól kezdve egyre kevesebbet rövidített a magyar játékos.

Ez olyannyira jól ment a spanyolnak, hogy 3:1-es hátrányából öt játékot megnyerve 6:3-ra vitte az első szettet, majd a másodikban is serényen vette el Balázs adogatójátékait, a magyar fiúnak csak 5:0-s hátrányban jött össze a szépítés, de ezt követően Bautista Agut be is húzta a második játszmát.

A harmadik aztán a másodikhoz hasonlóan alakult, azzal az apró különbséggel, hogy az időnként kissé kedvetlenül játszó Balázs 4:0 után hozta először az adogatását, s a spanyol végül bő fél óra alatt nyerte meg 6:2-re a harmadik játszmát, s vele együtt a mérkőzést is.

Noha, Balázs Attila 1 óra 46 perc alatt kikapott a nála jóval előrébb rangsorolt ellenfelétől, élete első Roland Garros-szereplése miatt nem érheti egy rossz szó sem, ráadásul az első fordulóban aratott győzelmének köszönhetően néhány helyet javítani tud majd a világranglistás helyezésén, s várhatóan a 82-83. helyen szerepel majd a neve.

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik