Roland Garros: Babosék három szettben jutottak a nyolc közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.04. 15:44
null
Babosék már negyeddöntősek (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó három szettben, 4:6, 6:2, 7:5-re legyőzte a Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh párost, ezzel bejutott a Roland Garroson a női páros negyeddöntőjébe. A magyar, francia kettős az Eri Hozumi, Ninomija Makato japán duóval találkozik majd a legjobb nyolc között.

 

 

Az első kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros meglehetősen gyengén kezdte a nyolcaddöntőjét: a Melichar, Peschke duó brékkel indított, majd semmire hozta a saját adogatását. A harmadik játékban kétszer is bréklabdához jutott az amerikai, cseh kettős, ezzel az eséllyel azonban nem tudtak élni. A folytatásban mindkét fél hozta a saját szervajátékát, így Babosék 6:4-re elveszítették az első szettet.

A második játszmában a játékba egyre jobban belelendülő magyar, francia duó kétszer is (2:1-nél és 5:2-nél) brékelte ellenfelét, így 6:2-re nyert, s kiharcolta a döntő szettet.

A harmadik játszmában – akárcsak a másodikban – Babosék 2:1-es vezetésnél brékelték az ellenfelüket, Melicharék azonban azonnal visszavették az elvesztett adogatásukat, majd ki is egyenlítettek. 3:3 után a magyar, francia kettős egy bréklabda hárítását követően hozta az adogatását, majd ismét brékelt, így a mérkőzésért szerválhatott. Melichar és Peschke azonban ismét visszabrékelt, majd a saját szervajátékát hozva újra egalizált (5:5).

A szoros végjátékban a rövidítésre végül nem volt szükség, hiszen Babosék hozták a saját adogatásukat, majd a harmadik meccslabdájukat értékesítették, így három szettben, 4:6, 6:2, 7:5-re nyertek, s készülhetnek a negyeddöntőre.

A magyar, francia kettős a legjobb nyolc között az Eri Hozumi, Ninomija Makato japán párossal találkozik.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 1.)–Melichar, Peschke (amerikai, cseh, 13.) 4:6, 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik